Alakul az újabb F1-botrány: Hamilton gyanúsítgatott, Alonso nem is hagyta szó nélkül

Fernando Alonso az Abu-dzabi Nagydíjon játszadozott egy picit Lewis Hamiltonnal, legalábbis a brit így érzi.
A spanyol a bokszkiállása után a rekordbajnok elé tért vissza a pályára, majd váratlanul levette a lábát a gázpedálról. Hamilton a rádión háborgott, hogy Alonso büntetőfékezett előtte, majd a futam után is erre panaszkodott.
Erről viszont „az elkövető" elmondása szerint szó sem volt,
Alonso mindössze azért vett vissza a tempóból, hogy elengedje Hamiltont, aztán pedig ő nyithassa a DRS-t.
Végül minden a spanyol versenyző tervei szerint alakult, hetedikként intették le, miközben Hamilton csak nyolcadik lett - írja a Magyar Nemzet.
Egyértelmű, hogy Lewis nagyon ért a Formula-1-hez, rendkívül okos, sok a tapasztalata, de nekem még nála is több van
– viccelődött Alonso, majd felidézett egy hasonló párharcot 2013-ból: – Akkoriban, Kanadában ugyanezt játszottuk végig, de akkor is és most is én nyertem, tehát minden rendben van."
Hamilton egyébként is nagyon frusztrált volt, ugyanis nem sikerült jól neki a 2023-as év.
"Összességében nem volt jó évünk, úgyhogy őszintén szólva nem túl sokat. Túléltem, tulajdonképpen ennyi" - mondta a hétszeres világbajnok.