Vágólapra másolva!
Több millió euróval próbálták megzsarolni Michael Schumacher egykori Forma-1-es autóversenyző családját, az ügyben két embert őrizetbe vettek - jelentette be a nyugat-németországi Wuppertal ügyészségének szóvivője hétfőn.

Az elkövetők azt állították a család alkalmazásában álló személyeknek, hogy a Schumacher család számára kínos adatok birtokában vannak, és 

több millió eurót követeltek azért, hogy az információkat ne hozzák nyilvánosságra. Az ügyészségi szóvivő szerint a zsarolók néhány fájlt el is küldtek a családnak bizonyítékként

 - írja az MTI.

98100355
Michael Schumacher családját megfenyegették 
Fotó: Fred DUFOUR / AFP

A nyomozóknak sikerült kideríteni, hogy a zsarolók Wuppertalból indították az akciót. 

Múlt szombaton őrizetbe is vették őket, egy 53 és egy 30 éves férfit, apát és fiát. Mindkettő egy másik bűncselekmény miatt próbaidőn van.

Schumacher 2013-ban szenvedett súlyos fejsérüléssel járó síbalesetet, ami véget vetett a pályafutásának, és azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, egészségi állapotáról nagyon keveset lehet tudni.

A család már korábban is zsarolás célpontja volt, a reutlingeni bíróság 2017-ben el is ítélt egy akkor 25 éves férfit, aki Schumacher feleségétől próbált meg pénzt kicsikarni.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!