Vágólapra másolva!
A francia Pierre Gasly szerződést hosszabbított a Forma-1-es Alpine csapatával.

A francia istálló csütörtöki bejelentésében nem jelezte, hogy mennyi időre szól a megállapodás, csak annyit közölt, hogy "több évre".

Otthon érzem magam ennél a nagyszerű csapatnál. Élvezem, hogy igazi részese vagyok mind a Forma-1-es projektnek mind pedig az Alpine jövőképének" - 

mondta Gasly, aki a vasárnapi F1-es Spanyol Nagydíjon kilencedik volt, az összetettben pedig öt ponttal a 15. helyen áll.

A 28 éves versenyző a tavalyi szezon elején csatlakozott az Alpine-hoz, másfél év alatt 67 pontot szerzett, és kétszer állhatott dobogóra - írja az MTI.

Az még nem dőlt el, hogy ki lesz Gasly társa a következő idényben, a szintén francia Esteban Ocont a szezon végén kirúgja az Alpine. 

Sajtóértesülések szerint az istálló szeretné megszerezni a spanyol Carlos Sainz Jr.-t, aki az év végén elhagyja a Ferrarit, és helyére majd a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton kerül.

Az Alpine a csapatok versenyében a hetedik helyen áll, nyolc szerzett ponttal.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!