Társoldalunk:

Rebrov: Boldog vagyok a Ferencvárosnál

2019.07.23. 17:21

A Ferencváros szerda este a Valletta FC ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőinek második körében. Az első meccset megelőzően kedden tartott sajtótájékoztatót a csapat vezetőedzője, Szergej Rebrov és a csapat kapusa, Dibusz Dénes.

Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője hétfőn szerződést hosszabbított a Ferencvárossal, ezzel kapcsolatban elmondta, boldogan írta alá a hosszabbítását.

"Mindkét fél elégedett a közös munkával, boldog vagyok a Ferencvárosnál. Jó a csapat, élvezem az itteni munkát, és bíztatóak a dolgok a jövőt illetően is. Jó a kapcsolatom a játékosokkal, a vezetőséggel, a szakmai stábbal is" - mondta Rebrov.

Az ukrán edző arról is beszélt, nem fogalakoznak azzal különösebben, hogy viszonylag sokat szabálytalankodó csapat az ellenfél, ők próbálják majd kerülni a felesleges szabálytalanságokat.

"Az már egy értékmérő, ha egy csapat a Bajnokok Ligájában szerepelhet, azt jelenti, hogy a hazájában a legjobbak között van, itt már mindegyik erős csapat, ennek megfelelően kemény meccsre kell készülnünk. A Valletta erős, agresszív stílusú csapat, de tény, hogy nem a legjobb kvalitású játékosokból áll. Nekünk elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk, és kihasználnunk az ellenfél gyengeségeit" - mondta a Valletta csapatáról Rebrov.

Dibusz Dénes és Szergej Rebrov a keddi sajtótájékoztatónForrás: Origo

A Ferencváros csapatába visszatérhet eltiltásából Isael és Szignyevics, így Rebrov szerint már minden poszton megfelelő a konkurencia, aminek nagyon örül.

"Az a csapat fog kezdeni, amelyik a legmegfelelőbb lesz az ellenfél és a taktikája ellen. Valószínűleg lesz változás a Ludogorec elleni kezdőkhöz képest, de végső döntést csak az esti edzés után hozok majd" - tette hozzá Rebrov.

Dibusz Dénes arról beszélt, hogy kikerülhetetlenül is sokszor vissza kellett néznie a Ludogorec elleni bravúrját, amikor tizenegyest védett, hiszen az M4 Sport beharangozójában is ott van a jelenet.

"Más lesz ez a meccs, mint a bolgárok elleni, a Valletta ugyanis inkább kontrázni szokott, de fel vagyunk készülve a letámadásra is, ugyanis ez is a harcmodoruk része" - mondta Dibusz, aki elmondta, péntek óta már csak a máltai ellenféllel foglalkoznak.

"A továbbjutás utáni pár napban még a kinti meccs hatása alatt voltunk, beszélgettünk róla, de péntek óta mindenki a következő feladatra koncentrál. Olyan eredményt szeretnénk elérni, ami bíztató lehet a visszavágót megelőzően."

A Ferencváros szerda este 20.00 órától fogadja a máltai Valletta csapatát a Groupama Arénában.