Merénylet: meglőtték Robert Ficót, életveszélyes az állapota

Vágólapra másolva!
Egy merénylő többször rálőtt a szlovák miniszterelnökre.
Vágólapra másolva!

Meglőtték Robert Ficót (Smer), Szlovákia miniszterelnökét szerda kora délután a kormányülés után, amikor az emberek közé ment. A politikust kórházba szállították, egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A merénylet az Új Szó híradása szerint a nyitrabányai (Handlová) kihelyezett kormányülést követően történt, a helyi kultúrház előtt. A Denník N helyszíni tudósítója szerint annyit lehetett látni a lövések eldördülése után, hogy 

a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik.

Sajtóinformációk szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végeztével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. 

Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.

A helyszínt és a környéket kiürítették, a parlament ülését felfüggesztették.

Cikkünket az alábbiakban folyamatosan frissítjük!

 

18:37

Megerősítik a pozsonyi parlament és képviselőinek védelmét - jelentette a törvényhozás kommunikációs irodájára hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán. Az MTI azt írja, 

beszüntetik a pozsonyi törvényhozás épületének látogathatóságát, a parlament munkáját pedig május 21-ig berekesztik.

 

18:00

A szlovák Belügyminisztérium egy hoaxokkal foglalkozó közösségi oldalon azt kéri a lakosságtól, hogy minden esetben várják meg a hivatalos információkat az esettel kapcsolatban. Azt írják: rengeteg a téves információ, és számos megtorlásra, erőszakra való felhívás terjed az információs térben. 

 

17:54

Az Új Szó értesülései szerint hírzárlat van Robert Fico egészségi állapotával kapcsolatban, a besztercebányai sürgősségi osztály orvosi személyzetétől elvették a mobiltelefonjaikat. Annyi tudható, hogy CT-vizsgálatot is végeztek.

Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb ápolásra szorul, a vonatkozó szabályozás szerint 

feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, 

a szlovák sajtó Robert Kalinák védelmi minisztert tartja a legesélyesebbnek ennek a feladatnak az ellátására.

Robert Fico, RobertFico, Szlovákia, szlovák jogász, baloldali politikus, merénylet, lövés, 2024. 05. 15.
Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa / MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa

 

17:49

Nem három, hanem öt lövés dördült el a helyszíni beszámolók szerint. A szlovák Pravda azt írja: három lövedék találta el Ficót, 

az egyik a hasüregébe hatolt, életveszélyes sérülést okozva.

 

17:40

Sajtóértesülések szerint 

Robert Fico miniszterelnök merénylője a 71 éves Juraj C. lévai író,

akinek több verseskötete is megjelent, és a Szlovák Írószövetség tagja. A férfit a helyszínen lefegyverezték, az ügyet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vette át.

Robert Fico, RobertFico, Szlovákia, szlovák jogász, baloldali politikus, merénylet, lövés, 2024. 05. 15.
Robert Fico szlovák miniszterelnök feltételezett merénylőjét veszik őrizetbe a lőfegyveres támadás helyszínén
Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa / MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa

17:30

Orbán Viktor közösségi oldalán azt írta: mély megdöbbenéssel értesült a támadásról. Robert Ficót a miniszterelnök a barátjának nevezte és úgy fogalmazott: imádkozik a felépüléséért.

Sulyok Tamás köztársasági elnök is a Facebookon reagált a merényletre, azt írta: megdöbbentette a támadás híre. "Imádkozom érte, és gyors felépülést kívánok neki".

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a Robert Fico szlovák miniszterelnököt ért merényletet.

 

Frissítés – 16:34

Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán  Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg - közölte a szlovák kormányhivatal sajtóosztálya az MTI híradása szerint.

FICO, Robert
Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatóival találkozik a kormány kihelyezett ülését követően a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlova) 2024. május 15-én. MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa

Hozzátették: 

a kormányfőt, tekintettel az életmentő beavatkozás sürgősségére és az intézmény közelsége miatt, szállították Besztercebányára és nem Pozsonyba. 

"A következő órák sorsdöntőek lesznek" - írták a szlovák kormányfő közösségi profilján.