Társoldalunk:

Márkus Gergely is futott az olimpiai lánggal

Márkus Gergely, az athéni ötkarikás játékok triatlonversenyének igazgatója 500 métert futhatott az olimpiai lánggal.

Az európai szövetség főtitkára a szervezőbizottság tagjaként jelentkezhetett a váltófutásra, amely nagy jelentőséggel bír, hiszen először fordul elő, hogy a láng Görögországból indul és oda is érkezik vissza, valamint érinti az öt földrészt, illetve az összes eddigi nyári olimpiai várost.

A magyar sportvezető az Athéntól négyórányira található Kalamata mellett, városon kívül futott 500 métert. Márkus Gergely saját tapasztalatairól beszámolva többek között arról mesélt, hogy a futók igyekeznek mosolyogni az előttük haladó kamionról rájuk meredő fényképezőknek és kameráknak, miközben tartaniuk kell a ritmust - erre adott esetben figyelmeztetik is őket -, hiszen mindennek a tervezett időrend szerint kell alakulnia. A staféta előző tagja az utolsó métereit már sétálva tette meg, ezért a magyar sportdiplomatának szaporáznia kellett lépteit.

Az olimpia egyik legfontosabb szimbólumát csütörtökön az ókori játékok helyszínén, Olümpiában lobbantották fel a napsugarak segítségével. A fáklya első vivője Kosztasz Gatsziudisz görög gerelyhajító volt.

A március 31-ig tartó, 365 km-es első szakasz Olümpiából Athénba, a Panathinaikósz-stadionba  vezet. A fáklyát Katarina Tanu olimpiai ezüstérmes sprinter helyezi el az első újkori játékok központi színhelyén. A Föld körüli út június elején kezdődik, a 600 települést érintő második görögországi váltófutásra pedig július 9-étől kerül sor.

A láng útja során mintegy 78 ezer km-t tesz meg, mielőtt visszatér a XXVIII. nyári olimpia augusztus 13-ai megnyitójára.

KAPCSOLÓDÓ CIKK