A férfiak a negyeddöntő visszavágóinál tartanak. A Bajnokok Ligájában a Fotex KC Veszprém csak hibátlan játékkal dolgozhatja le a spanyol sztáralakulattal, a Ciudad Reallal szembeni hétgólos (29-22) hátrányát.
A hazaiaknál Perez Carlos az idegenbeli összecsapáson tért vissza három és fél hónapos kényszerszünet után, javuló formájára nagy szükség lesz. A vendégeknél hiányozni fog sérülése miatt az exveszprémi, volt csapattársait odakint "megbabonázó" Sterbik Árpád.
Intő jel, hogy a Ciudad tavaly a hazai siker után Veszprémben is nyert (28-25), azaz az eddigi három összecsapás során még nem született magyar siker. Mint ahogy az idei BL-ben nem kapott még ki a spanyol csapat sem.
Az EHF-kupában a Dunaferr szenzációsan játszott a német Gummersbach ellen, és ennek 35-30-as siker lett a vége. A magyar gárda esélyeit csökkenti, hogy az első meccsen remeklő Krivokapic kézsérülés miatt nem szerepelhet.
A visszavágót Európa legnagyobb sportcsarnokában, a 18 500 férőhelyes Köln Arénában rendezik, kérdés, hogy a fiatalok miként tudják függetleníteni magukat a várható félelmetes hangulattól.
a magyarok programja
szombat
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Fotex KC Veszprém - Ciudad Real (spanyol), 16.50 (tv: MTV) - első mérkőzésen: 22-29
EHF-kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Gummersbach (német) - Dunaferr, Köln 20.00 (30-35).