Vágólapra másolva!
Drámai körülmények között, hosszabbítás után egyetlen ponttal kapott ki a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában az olasz Schio otthonában 71-70-re. A meccs nagy részében jól játszó Sopron a negyedik negyedre esett vissza, de 0,6 másodperccel a rendes játékidő vége előtt még vezetett. Mégsem sikerült győzelemmel befejezni a meccset, amelyet a hosszabbításban fordított a maga javára a Schio.

KIküldött munkatársunk helyszíni jelentése Schioból, Olaszországból.

A Sopron Basket 2021-es utolsó meccsére az Euroliga B-csoportjának 10. fordulójában az olaszországi Schióban került sor. A két csapat ellentétes előjelekkel várta a mérkőzést. Az olaszok a 9. körben kikaptak a spanyol Gironától, míg a Sopron hazai pályán gyűrte le a Gdynia csapatát. A Schio még vasárnap este is pályára lépett volna az olasz bajnokság nagy rangadóján a Velence ellen, de ez a meccs elmaradt, mert a Reyer Venezia együttesénél koronavírusos játékosokat találtak. A Sopron szombaton könnyedén győzte le a Vasast az NB I-ben.

Az olaszok a bajnoki meccs elmaradása miatt némileg frissebben várhatták ezt az összecsapást.

Kezdés előtt Schióban Forrás: FIBA

A magyar bajnokcsapat ezúttal nem repülővel, hanem kisbuszokkal érkezett az északolasz kisvárosba. Hétfőn kellemes időjárási körülmények között 8 óra alatt sikerült Sopronból Schióba gurulni. Gáspár Dávid csapata a szokásoknak megfelelően két edzéssel tudott a meccsre hangolódni.

January, Williams, Peddy, Brooks és Határ - ez volt a Sopron kezdőcsapata a mérkőzésen.

Az első két soproni kosarat Határ Bernadett dobta, ezzel 2-4 lett az állás, majd a harmadik ziccerét sajnos kihagyta. A meccs elején nagy kapkodás jellemezte az olaszok játékát, miközben Peddy már 6-2-re növelte a magyar bajnok előnyét.

Határ Bernadett két kosárral kezdte a meccset Forrás: FIBA

Ami sokkal nagyobb baj volt, hogy Határ Bernadett 5 perc alatt két személyi hibát szedett össze, ezért le is kellett őt cserélni. 2-8 után jött az olaszok újabb pontja, majd egy eladott labdát követően Laksa triplájával 7-8, hogy a következő villámgyors támadás után már a Sopronnak kelljen időt kérnie.

8-0-s soproni rohamot követett egy 7-0-s olasz szakaszsiker.

Az időkérés hatott, January triplájával 9-13, azaz ismét a Sopron ragadta magához a kezdeményezést. Varga Alíz a sarokból dobott egy majdnem hármast, rálépett a vonalra, kettőt ért. Az olaszok a nagy rohanásuk után megzavarodtak, így az első negyed hajrájában a Sopron próbált minél nagyobb előnyt kiépíteni. Nevena Jovanovics kosarával 9-17, erre Kim Mestdagh triplával válaszolt. Az első negyed után a magyar csapat 19-14-re vezetett.

Jelena Brooks dob az olaszok kosarára Forrás: Origo

A második negyed Jelena Brooks hatalmas triplájával kezdődött. Határ Bernadett visszaállt, az olaszok pedig keményen játszottak, s kapaszkodtak vissza. Két soproni eladott labda is kellett ehhez. A 13. percben már csak két ponttal vezetett a Sopron, de Brooks újabb hármasa némileg gyógyírt jelentett. Mivel támadásban jelentősen javultak az olaszok, Gáspár Dávid időkéréssel próbálta megtörni a lendületüket. Ez csak részben sikerült, a Sopron foggal-körömmel tartotta nem túl nagy előnyét. Ez a 17. percig sikerült, akkor Gruda kosarával hosszú idő után ismét a házigazda vezetett egy ponttal. Januray-t fejbevágták, a bíró nem sípolt, de az amerikai játékos triplával büntetett.

Majd még egy jött ebből a fajtából, ami dudaszós volt, tehát igazi bravúrkosárnak számított.

Ezzel megint a Sopron vezetett 4 ponttal. Szerencsére a sok olasz fault miatt a magyarok minden Schio-szabálytalanság után büntetőzhettek és ezeket jó százalékkal dobták be. Meg a triplákat, most éppen Peddy volt a soros. Így a nagyszünetben 41-35-re vezetett a Sopron.

Gabby Williams a labdával a Schio elleni meccsen Forrás: Origo

A második félidő első négy soproni támadása nem végződött kosárral. Szerencsére az olasz próbálkozások is kimaradtak. Mondjuk Határ Bernadett két kihagyott lehetősége miatt bosszankodhattunk eleget. A pontnélküliséget Peddy egyetlen büntetője törte meg. A 24. percben Határ megkapta a negyedik személyi hibáját, le kellett ültetni.

Helyettesére, Gaye-re hárult nagy feladat.

January újabb dudaszós hármasával 45-37 ide, óriási kosár volt. Peddy labdát lopott, beverte, a Sopron 10 ponttal elhúzott, az olaszok pedig időt kértek. Hiába. Az utóbbi idők legjobb soproni játékát láttuk, s amikor Brooks is bedobta a maga kosarát, már 12 ponttal vezetett a magyar csapat.

Jelena Brooks nagyszerűen játszott a Schio ellen Forrás: FIBA

Elképesztően gyors volt a tempó. A Sopron keményen védekezett, olykor ponterősen is támadott, de a 12 pontos vezetés ellenére sem lehetett megnyugodni. Egy perccel a harmadik negyed vége előtt kis híján elszabadult a pokol. A bírók megunták, hogy az olasz csapat játékosa, Kitija Laksa folyamatosan dobálja magát, s technikait ítéltek ellene. Ez alaposan felpaprikázta a meccset addig csak apátiában néző olaszokat.

Ami nagyobb baj volt ennél, hogy a 12 pontos magyar előny szép csendben megfeleződött.

Az eddigi jó magyar dobások most kimaradtak. Szerencsére Brooks segített egy bravúros labdaszerzés utáni lerohanással, így az utolsó szünetben 54-47-es soproni vezetésre mehettek pihenni a játékosok.

Nagy kérdés volt, hogy Gáspár Dávid milyen szerepet szánt a padon 4 személyivel ücsörgő Határ Bernadettnek. A választ hamar megkaptuk, mert a negyedik negyedre visszahozta őt a magyar edző. Brooks kosarára hamar válaszolt a Schio, maradt a 7 pontos magyar előny, amely aztán tovább olvadt. Az 5 pontos vezetés nem jelentett életbiztosítást, de ezen a meccsen a 12 pontos előny sem. Az idő lassan haladt, 6.46-al a vége előtt 58-51-re vezetett a Sopron.

Óriási meccset vívott egymással a két csapat - a képen Jelena Brooks (balra) és Nevena Jovanovics Forrás: FIBA

Ekkor már Aby Gaye is négy faulttal állt, azaz a két soproni center "élete" egyetlen hajszálon függött ezen a meccsen. Ez egészen elképesztően nehéz szituáció volt. Egy időkérés után kivédekeztek bennünket a hazaiak.

Az extraklasszis játékot bemutató Jelena Brooks sorra szedte a lepattanókat - már csak a támadásbefejezéseket kellett valahogy rendbe rakni.

A bírók végre észrevették, hogy Határt leütik, a magasember két büntetőt dobhatott. Itt már minden bedobott pontnak hatalmas jelentősége volt, azonban csak egy ment be a kettőből. 59-51-re vezetett ekkor a Sopron.

A két center közül Aby Gaye pontozódott ki elsőnek, visszajött tehát Határ. 2.51-el a vége előtt 55-59 volt az állás, megint kritikus helyzetbe került a Sopron. Határ védekezésben osztott ki egy óriási blokkot, de ez sem segített. Másfél perccel a vége előtt 57-59-nél Határ ellen befújták az ötödik faultot egy támadóhibát követően. Center nélkül maradtunk.

Sandrine Gruda úgy követett el támadóhibát, hogy a labdával arcon ütötte Jelena Brooksot -

ez igen sportszerűtlen jelenet volt.

Sopron Basket Forrás: Origo

A bírók megnézték az estet videón és befújták a sportszerűtlen hibát, nem is tehettek mást. Az addig két pontot szerző Gabby Williams az első büntetőt kihagyta, a második bement. Mi jöttünk oldalól. A közönséggel már nem lehetett bírni. Egy perc volt hátra, amikor két ponttal vezetett a Sopron. Peddynek vertek oda, két büntető, de ezt be is kellett dobni. És sikerült. 52 másodperccel a vége előtt 62-58 ide. Valahogy ki kellett bírni.

29 másodperc volt hátra, amikor az olaszok Martina Crippa révén talláltak egy kosarat. 60-62, Gáspár Dávid időt kért. Egy támadásnyi idő és 5 másodperc - ennyi volt hátra. Elvesztettük a labdát, Kim Mestdagh két büntetőből egyet sem dobott be. 16 másodperc volt ekkor hátra.

Már-már úgy tűnt, kihúzza a Sopron, de 0.6 másodperccel a vége előtt két büntetőhöz jutott az olasz csapat, amelyet bedobtak, így hosszabbítás következett.

Több mint bosszantó volt mindez, mert a Sopron kezében ott volt a meccs megnyerésének lehetősége, mégsem sikerült 40 perc alatt befejezni a mérkőzést. A lélektani előny most már az olaszok oldalán volt, akik a sírból jöttek vissza.

Gabby Williams pontjai nagyon hiányoztak Forrás: Origo

A hosszabbítás első kosarát a Schio szerezte meg. A fáradó, klasszikus center nélkül játszó Sopron heroikus küzdelmet vívott. Brooks büntetői sem mentek már be, de a ziccere is kimaradt. A hosszabbítás első két percében nem esett soproni pont, dobott kosár nélkül pedig nem lehetett ezt a meccset megnyerni. Peddy két büntetője végre bement, 2.44-el a vége előtt 1 pont volt a különbség.

Támadásban javultak az olaszok és ennek a Sopron látta a kárát.

1.37-el a vége előtt Jasmine Keys kosarával 69-64 oda, ez már szinte lehetetlen küldetésnek tűnt.

Peddy szűkített a hátrányon a magyar időkérést követően, majd Brooks hozta vissza a reményt. 1 perccel a vége előtt 69-68-ra vezetett az olasz csapat, de 39 másodperccel a vége előtt a Sopron támadhatott. Brooks került helyzetbe és odavertek neki. Két büntető. Be kellett dobni. Jelena nem hibázott és fél perccel a vége előtt átvette a vezetést a Sopron (69-70).

Tíz másodperccel a vége előtt Gruda egyedül maradt, bedobta.

Ott volt a lehetőség a győzelemre, de Brooks dobása leperdült, így az olaszok 71-70-re legyőzték a Sopron csapatát.

Minden idők egyik legnagyobb soproni kosárdrámája volt ez, amely sajnos vereséggel végződött.

Női kosárlabda Euroliga, B-csoport, 10. forduló: Familia Schio (olasz) - Sopron Basket 71-70 - hosszabbítás után (14-19, 21-22, 12-13, 15-8, 9-8).
A Schio legjobb dobói: Gruda 18, Di Shields 16.
A Sopron legjobb dobói: January 18, Brooks 16, Peddy 14.