A hazaiak keretéből Nagy Martin és Carlos Molina, a vendégek csapatából Gasper Marguc maradt ki.
Egy évvel ezelőtt, a BL-nek ugyanebben a fázisában a Veszprém a 17. percben már 10-2-re vezetett Szegeden, és ezúttal is jól kezdett, hiszen öt perc után négygólos előnyben volt - számolt be róla az MTI. Kárpáti Krisztián csakhamar időt kért, mert játékosai szinte minden támadást elrontottak, és ellenfelük egyetlen akcióját sem tudták kivédekezni. A folytatásban Luka Stepancicnak, Borut Mackovseknek, később Sebastian Frimmelnek köszönhetően némileg pontosabban lettek a hazai befejezések, de a védekezés egy ideig a kapuscsere ellenére sem vált hatékonnyá. A bakonyiak a gyors akciókat erőltették, ezekkel szinte mindig sikerrel jártak, de amikor jött az első labdaeladás, illetve szegedi védés, Momir Ilic is időt kért.
Mínusz hatról felzárkózott 16-13-ra, majd 17-15-re a házigazda, amely ekkor már jobban védekezett, és a szünetben háromgólos hátrányban volt. A csongrádiak éppen tíz találattal voltak jobbak, mint tavaly ilyenkor, akkor ugyanis 20-7-re vezetett a Veszprém az első félidőt követően.
A második felvonásban a bajnoki címvédő vendégek egy 4-0-s sorozattal ismét elhúztak, ekkor megismétlődött az első félidőben látott forgatókönyv: Kárpáti időkérése után egy 4-1-es szériával visszakapaszkodott csapata, mire Ilic is időt kért. Háromnál közelebb nem tudott férkőzni a házigazda, amely megpróbálkozott a kapus nélküli játékkal, vagyis a létszámfölényes támadásokkal, de gyökeres fordulatot ezzel sem tudott elérni.
A szegediek közül Sebastian Frimmel hat, Imanol Garciandía öt, Borut Mackovsek és Luka Stepancic négy-négy gólt lőtt, Mikler Roland négy, Emil Kheri Imsgard kilenc védéssel zárt. A túloldalon Hugo Descat és Mikita Vajlupov hét-hét, Nedim Remili és Dragan Pechmalbec öt-öt alkalommal talált be, Rodrigo Corrales 15 védéssel zárt.
A két együttes 193. egymás elleni tétmérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett a 132. veszprémi győzelem született.
A visszavágót egy hét múlva 18.45-től rendezik, a továbbjutóra a dán Aalborg HB vár a legjobb nyolc között.
Eredmény, a negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzés:
OTP Bank-Pick Szeged - Telekom Veszprém 30-37 (17-20)
lövések/gólok: 51/30, illetve 55/37
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 1/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc