Vágólapra másolva!
A Bluebella, fehérneműkkel foglalkozó vállalat indította útjára a #azerősgyönyörű nevű kampányát, melynek célja eredetileg az volt, hogy megmutassa, hogyan lehetnek a hölgyek egyszerre izmosak, erősek és mellette nőiesek. Az olimpiára kijutott brit női rögbicsapat tagjaival készült fotók azonban nem érték el céljukat, rendkívül éles és kemény kritikát kaptak a többi női sportolótól.

Az alap problémával senki sem vitatkozik, a felmérések szerint a 13 éven felüli lányok majdnem kétharmada abbahagyja a sportolást a pubertás kor okozta változások és az ezzel együtt járó testönkép bizonytalanság miatt. A kampány emiatt jött létre, hogy megmutassák, izmosan is lehetnek szépek a lányok, ezért nem kell kilépni a mozgás világából. Ebben volt a cég segítségére néhány válogatott rögbijátékos, akik készségesen beálltak a nemes cél mögé, ugyanakkor finoman fogalmazva sem érték el a kívánt hatást - írta meg a Walesonline.

Szexista és agyhalott kampány

A korábbi wimbledoni győztes teniszező, Martina Navratilova sem fogta vissza magát, az ő véleményét a nyomdafestéket nem tűrő szavai miatt szó szerint nem tudjuk idézni, de az agyhalott kifejezés még a szebbik volt, amit például néhány másik sporttársa is használt a kampány kapcsán. Mások szerint erőteljesen szexista a koncepció és inkább káros, semmint hasznos az ügy érdekében. Ahogy a korábbi brit hosszútávfutó, Mara Yamauchi fogalmazott: 

Természetesen a célközönség a férfiak. Megmutatni a nőket, mint szex tárgyakat egyáltalán nem fogja arra bátorítani a tinédzser lányokat, hogy sportoljanak."

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!