Vágólapra másolva!
A lisszaboni vívó világbajnokság hétfői napján nőikardozóink már első fordulóban kiestek, férfitőrözőink pedig a 32 között véreztek el. A nőitőrözők közül Varga Katalin, férfipárbajtőrben pedig Kulcsár Krisztián és Imre Géza élte túl a selejtezőt.

Az elsőként kezdő kardozók versenyében a magyarok rosszul szerepeltek: mind a négyen vereséget szenvedtek a nyitó fordulóban. Csaba Edina három, Nagy Annamária és Nagy Orsolya kettő, Sznopek Gabriella egy tussal kapott ki.

A 64 között:
Wieckowska (lengyel) - Nagy A. 15-13
Mihai (román) - Csaba 15-12
Zsukova (orosz) - Sznopek 15-14
S. König (német) - Nagy O. 15-13

"Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy az első körben mind a négyen kiestek" - mondta Szabó Bence szövetségi kapitány. "Egész évben jól vívtak, Világkupákról hozták az eredményeket, az Eb-n pedig két érmet szereztek. Most ráadásul olyanoktól kaptak ki, akiket korábban könnyedén legyőztek. A felkészülés végén mindenki azt mondta, hogy nagyon jól sikerült, a versenyzők motiváltak..."

A nőitörözőkért viszont még izgulhatunk, négy magyar szerepelhet kedden a főtáblás küzdelmekben. Mohamed Aida, Knapek Edina és Lantos Gabriella hétfőn - kiemeltként - nem vívott. Varga Katalin selejtezőcsoportjában három erősebb ellenfelét legyőzte, két gyengébbtől viszont kikapott. Ezzel együtt még egyszer már nem kellett pástra lépnie. Ebben a fegyvernemben 82 induló volt.

A férfiaknál Marsi Márk és Juhász Bence is sikerrel vette az első akadályt, a második asszójukban viszont egyaránt vereséget szenvedtek, így magyar tőröző nem került be a legjobb 16 közé. A 64-es tábla nyitó fordulójában mindketten magabiztosak voltak, a vasárnapi selejtezőben produkált hibátlan teljesítményüket követően fölényes győzelemmel kezdtek.

A folytatásban előbb Juhász lépett pástra. Eleinte eredményesen vívott, 6-3-ra és 8-5-re is vezetett. Később viszont inkább a belga Gohy akarata érvényesült. Marsi parádésan kezdett a portugál Gomes ellen, pillanatok alatt 3-0-ra elhúzott, azután azonban előkészítetlenül, kissé kapkodva támadott, és egymás után kapta a találatokat. A jól védekező hazai tőröző 14-6-os előnyre tett szert, vagyis Marsinak ekkor már csekély esélye volt a fordításra. Néhány tussal felzárkózott ugyan, de a győzelem korábban eldőlt.

A 64 között:
Juhász - Garcia (kubai) 15-10
Marsi - Beevers (brit) 15-5

a 32 között:
Gohy (belga) - Juhász 15-12
Gomes (portugál) - Marsi 15-10

Berjozkin Anton és Vizler Balázs a vasárnapi selejtezőből nem jutott tovább.

A selejtezőből Kulcsár Krisztián és Imre Géza továbbjutott, így a kiemelt Fekete Attilával együtt három magyar léphet pástra a legjobb 64 párbajtőröző keddi versenyében. Kovács Iván kiesett.

Kulcsár csoportjában öt győzelmet aratott és csupán egyszer kapott ki, ezért több asszót már nem kellett vívnia. Imre Géza 4-2-es mutatóval zárt, ami azt jelentette, hogy még két összecsapás várt rá. A direktkieséses párharcokban előbb a tajvani Csenget verte 15-5-re, majd a spanyol Abajót 15-7-re.

Kovács Iván két győzelemmel és három vereséggel nyitott, majd a folytatásban előbb 15-9-re legyőzte a lengyel Wierciochot, azután viszont 15-11-re kikapott a német Fiedlertől, és befejezte szereplését.

Víváshttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30319

A selejtező rendkívül hosszúra nyúlt, az utolsó asszókra a kezdés után hat és fél órával került sor. Ennek egyik oka, hogy a párbajtőrözők versenyében indultak a legtöbben, 169-en, a másik pedig az, hogy a szervezők nem álltak a helyzet magaslatán. "Gyakran azt sem tudtuk, hogy melyik páston és mikor kell vívnunk" - jegyezte meg Imre Géza.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!