Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke egyre nagyobb bajban van. A Bors értesülése szerint a hétfő délelőtti elnökségi ülésen furcsa dolgokra derült fény.

„Nem vagyok tolvaj! Nem loptam el semmit”

– mondta az elnöki testület tagjainak Erdei, aki közben akkorát csapott az asztalra, hogy minden lerepült róla.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke kikérte magának a vádakat Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Zsolt akkor készült ki, amikor kiderült, hogy több elnökségi tag rendőrségi feljelentést akart tenni ellene – mondta a bennfentes. – Tudni kell, hogy az elnök egy négyfős szakértői csapatot bízott meg az ifjúsági világbajnokság megszervezésével. Ám ez a menedzsment túlzott költekezésbe kezdett.

Az elnökség az anomáliák és a felhalmozott 348 millió forintos hiány miatt eljárást kezdeményezett, ami azt jelenti, hogy az ügyészség fogja megállapítani, történt-e bűncselekmény.

– folytatta a bennfentes. – A vb-rendezés kapcsán nem volt közbeszerzés, és a költségek végül több száz millió forinttal rúgtak többre a tervezettnél.

Rá kellett jönnünk, túlbecsültük Zsoltot, nem való erre a pozícióra. Nem gondoljuk, hogy szándékosan lopta volna meg a szövetséget, de sajnos nem volt megfelelően körültekintő, kihasználták a naivságát.

Viszont ő az elnök, minden az ő aláírásával történt, ha megállapítják a bűncselekményt, nem sok esély van rá, hogy megússza a felelősségre vonást. Az általa megbízott menedzser, Sz. János is érzi a vesztét, hiszen közölte az ülésen, csak az ügyvédjén keresztül hajlandó bármilyen kérdésre felelni. Természetes, hogy mindenki lopásról, csalásról beszél. Rengeteg számlát nem látunk, több millió forintnak nincs nyoma, de ami van, az is követhetetlen.”