Csak csendben szeretnék elmenni, anélkül, hogy észrevenném

2021. január 9-én ünnepli 100. születésnapját az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, Keleti Ágnes. Három élete volt, mindegyik kész regény, kétszer született újjá, fondorlatos csellel menekült meg a haláltáborba való hurcolás elől. Az 1952-es helsinki olimpián már 31 éves volt, mások ebben a korban már abbahagyták, de az ő csodálatos története a finn fővárosban kezdődött, ott nyerte meg első aranyát. Aztán 35 évesen, 1956-ban Melbourne-ben további négy aranyérmet nyert a tornacsarnokban. Kalandokban is bővelkedő életét most az Origo is felidézi, Dávid Sándor írásával köszöntjük mi is a 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnest.

Melbourne után: Adieu!

Aki nem élte át, az csak nehezen, vagy sehogy sem tudja elképzelni azokat az 1956-os melbourne-i napokat. Amikor elindultak Ausztráliába, egy győztes forradalom utáni csendet hagytak itthon, amely éppen az addigi világukat törölte el. Arról már, ami utána történt, szinte semmit nem tudtak, legfeljebb rémes híreket. A megmaradt családjának a fele, a testvére Melbourne-ben élt már évek óta, nem jött haza a bizonytalanba.

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja az egyesület rendezvénye után a budapesti Danubius Hotel Gellért szállodában 2015-ben Forrás: MTI/Illyés Tibor

Amikor azután kiderült, hogy a torna számára Ausztrália fehér folt, sivatag, akkor Németországba jött vissza, a sportág őshazájába.

Ahol néhány tévébemutatóval, meg focimeccsek előtti gerendagyakorlataival annyi pénzt keresett, hogy világszínvonalú tornaszereket vihetett magával Izraelbe, a Maccabi Játékokra, ahová Dückstein Zoltán hívta.

Aki ma meghallja Izrael nevét, természetesen arra az államra gondol, amely ma már világpolitikai tényező, meglehetősen magas életszínvonallal. De Ágnes nem ebbe az Izraelbe ment és maradt ott évtizedekig, és nem a tejfölt nyalogatni, hanem a nemrég alakult, az összes szomszédja által eltiporni akart, a létéért küzdő első zsidó államba.

Áder János köztársasági elnök és a kilencvenöt éves Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a nemzet sportolója a riói nyári olimpián részt vevő magyar sportolók ünnepélyes fogadalomtétele előtt a Művészetek Palotájában Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ahol nagy szerencséjére szinte azonnal rátalált harmadik nagy szerelmére, szült két remek fiút, akik közül egyik Ausztráliában él, a másik itthon van vele.

Az ott töltött évtizedek alatt ugyanazt tette, mint egész életében: tanított a főiskolán, és megszervezte Izrael női tornasportját.

A tőle megszokott rámenősséggel természetesen. Amelyért (ott is) a legmagasabb állami kitüntetésben részesült.

Ahogy idehaza is, megérdemelten. De a történetnek az a része még éppen ezekben a napokban íródik tovább, mindenki ismeri, ismerni fogja.

Én viszont ide Keleti Ágnes könyvéből vettem tizenöt évvel ezelőtt azt a zárszót, amelyet ő majd húsz évvel ezelőtt írt. Könyvének vége felé, 2002-ben, tehát negyvenhat évvel győzelmei után így írt.

Egészségesen szeretnék meghalni, és azt akarom, hogy Pesten égessenek el. Izraelben ezt a rabbiátus törvényei nem engedélyezik. Most még azért nem annyira sürgős.

Bár a csontvázam szorgalmasan korhad, napról napra kisebb és ráncosabb vagyok, újabb és újabb ízületem kezd el fájni, de azért minden nap lemegyek a tengerpartra.

Keleti Ágnes az olimpiai aranyérmeivel 2021-ben Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Egyórás séta után felmegyek a kék korláttal elkerített teraszra, azután tornázom egy kicsit, de csak óvatosan. Hogy mi lett a szeretett sportomból, a tornából? Teljesen elszakadt a normalitástól. Ma őrültnek kell lennie egy szülőnek ahhoz, hogy a kislányát beírassa egy sportegyesület versenytorna szakosztályába. Igaz, még kinézek valahogy, de a kegyetlen fájdalmak egyre jobban megtörik az életkedvemet.

Csak egy értelme van az életnek – élvezni kell, amíg lehet. „Carpe diem!", ezt vallom ma is, de sajnos, már nem tudok e szerint élni. Inkább szép csendben szeretnék elmenni, anélkül, hogy észrevenném. De azért ma is leúszom a 40 hosszt a Hélia Hotelben."

És még ma, 100 évesen is megcsinálja a függőleges spárgát. A charlestonról nem is szólva.

Pedig egy híján húsz év telt el azóta.

Isten éltesse még sokáig!