Vágólapra másolva!
A Csisztu Sport Cast legújabb epizódjában egy kettős interjú készült részben Wladár Sándorral, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökével, akinek nyomdokaiba léphet a 200 méteres hátúszás tavalyi világbajnoka, Kós Hubert, aki pedig Arizonából jelentkezett be éppen a reggeli egyetemi edzése után.

A Wladár Sándorral és Kós Huberttel készült interjú során a MÚSZ elnöke arról is beszélt, hogy engedné-e dolgozni a mai úszósportban Széchy Tamást, akivel kapcsolatban néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy egy időszakban tettlegességet követett el tanítványaival szemben. 

Én magam tiltanám el, ha az akkori dolgokat most valaki megcsinálná. 

Ezek nem voltak megengedhető dolgok. Azok az esetek, amik a közelmúltban felbukkantak, azokban mind a Széchy-féle pedagógiai módszerekből és viselkedési anomáliákból következtek, azok a képek másolásra, továbbvitelre kerültek. Itt nem kollektív felelőssége van a magyar úszósportnak, hanem elnöki. Nem akarok visszamutogatni, de azért ne felejtsük el, hogy húsz éven keresztül volt ennek a szövetségnek egy másik elnöke. Ő szinte biztosan tudott arról, hogy mik történnek, és igazából egyetlenegy ügy sem volt. Amikor jöttek ügyek – például Szepesi Nikoletté −, azok le lettek sodorva” – nyilatkozta Wladár Sándor.

Wladár Sándor, úszás
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke
Fotó: Koncz Márton

Wladár reagált Pass Ferenc közelmúltbeli ügyére is, a Bajai Úszó Klub edzőjét egy 15 éves lánynak küldött üzenet miatt küldte el a klubja. Az interjúban arra is kitért az elnök, hogy milyen módon kell az edzők tevékenységéhez közelíteni az szövetségnek, ha anomáliákat tapasztalnak.

„És én kicsit a másik oldalt is nézném. Lassan eljutunk oda, hogy az edzők már nem mernek hozzányúlni a gyerekhez. 

Az edzőt ki védi meg? Nem csak gyerekvédelmi kódexünk van, azért van sportoló viselkedési kódex is. 

Azért voltak itt olyan ügyek is, amikor egy-két helyen szándékosan rágalmaztak meg edzőket: kivizsgáltuk, és bizonyságot nyert, hogy az edzőt olyan vádakkal illették, amit nem követett el” – mondta Wladár Sándor.

Ezt gondolja Wladár Sándor Hosszú Katinkáról és Milák Kristófról

Wladár Sándor Hosszú Katinka és Milák Kristóf „háttérbe vonulásáról” is elmondta, amit gondol:

„Azért mi majdnem mindent tudunk a különböző helyzetekről. Annak, hogy mi nem beszélünk erről, számos oka van: személyiségi jogok, védjük a bajnokokat. Nem feltétlenül kell információkat szivárogtatni. Szóval azt gondolom, hogy képben vagyunk, tartjuk a kapcsolatot akár az edzőkkel, akár masszőrökkel, uszodavezetőkkel – mondta a MÚSZ elnöke, majd rátért Hosszú Katinkára. – Én voltam az, aki a végtelenmód kiálltam amellett, hogy igenis, 

Katinkának minden támogatást meg kell kapnia, amit a válogatott megkap. És nemcsak azért, mert egy ikonikus versenyző, hanem azért is, mert valóban szülés után van. Kinek segítenénk, ha nem neki? 

Támogatjuk az elhatározását, és majd meglátjuk júniusban, az Európa-bajnokság zárónapján, hogy sikerül-e megúsznia a szintidőt. Én bízom benne.”

A kettős interjú különlegessége volt, hogy Kós Hubert is becsatlakozott a beszélgetésbe egy videós bejelentkezéssel, az arizonai egyetemi reggeli edzését követően, és tartogatott meglepő dolgokat a kinti életét illetően. Először is megmutatta azt a medencét, ahol nap mint nap edz, továbbá beszélt a hátúszáshoz és a mostani edzőjéhez való viszonyáról is.

„Már gyerekkoromban azt mondták, hogy nagyon jó vagyok hátúszásban. Én viszont utáltam háton úszni, annyira más volt, mint a többi úszásnem. 

Féltem, hogy háton úszva beverem a fejem a falba, mert nem látom, hogy merre megyek. 

Öt- vagy hatéves lehettem, mozgott a fogam, és az egyik edzésen már attól féltem, hogy nemcsak hogy beverem a fejem, de attól ki is esik a fogam, amit lenyelek. Nyilván soha nem vertem be a fejemet” – mondta Kós Hubert.

További részletek derülnek ki Kós Hubert kinti életéről és olimpiai vágyairól a Csisztu Sport Cast mostani epizódjából.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!