A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
Vágólapra másolva!
Csipes Tamara és a Nádas Bence, Tótka Sándor duó aranyérmet szerzett szombaton K-1, illetve K-2 500 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

A második döntős nap délelőtti programjának első felében három olimpiai szám szerepelt a programban. Az MTI tudósítása szerint a női kajak egyesek 500 méteres versenyében Csipes hatalmas fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt és a Nádas, Tótka duó is magabiztosan győzött ugyanezen a távon.

Csipes Tamara elképesztő erődemonstrációt tartott
Fotó: MKKSZ/Szalmás Péter

Csipes bejelentkezett az olimpiai aranyra

Csipes Tamara a rajt után úgy száz méterrel már egyértelműen az élre állt, fokozatosan növelte az előnyét, és végül csaknem másfél hajó különbséggel előzte meg a dán Emma Jörgensent, a tokiói olimpia bronzérmesét - számolt be róla a Magyar Nemzet. Csipes ideje tíz másodperccel elmaradt attól a világcsúcstól, amit egy hete evezett a hazai válogatón, de szó sincs formahanyatlásról, erős szembe szél fúj a Maty-éren.

"Elég hosszú volt a pálya a szembe szél miatt, ami nem kedvezett nekem, hiszen az utóbbi időben inkább hátszeles pályákat mentem - mondta a Magyar Nemzetnek Csipes Tamara, aki elismerte azt is, hogy erődemonstrációt szeretett volna tartani.

A már szintén olimpiai csapattag kenus Adolf Balázs hatodik lett 1000 méteren.

A folytatásban még két női szám, a C-2 500 és a K-4 500 méter döntőjét rendezik meg a délelőtti program részeként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!