Vágólapra másolva!
Mindössze 17 évesen meghalt a kínaiak tehetséges tollaslabdázója, Zsang Zsije. A nagy tehetségnek tartott kínai sportoló Indonéziában, a juniorok világbajnokságán esett össze a pályán és már nem tudták megmenteni az életét.

Zsang a japán csapat elleni meccsen esett össze, írja a Reuters az indonéziai és az ázsiai szövetségre hivatkozva. A torna egészségügyi csapata természetesen azonnal a pályára sietett, majd a mentők is megérkeztek, de a kórházba szállítása után csak a halál beálltát tudták megállapítani.

(SP)INDONESIA-YOGYAKARTA-BADMINTON ASIA JUNIOR CHAMPIONSHIP-MINUTE OF SILENCE
A kínai csapat megemlékezése a fiatal sportolóról
Fotó: Xinhua via AFP / Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved

A szervezők és a szövetségek azonnal közleményben fejezték ki részvétüket a Zsang családjának és a kínai szövetségnek, de az indonéz olimpiai bizottság is osztozott az érintettek gyászában.

A kínai sajtóban arról írtak, hogy nem biztosak abban, hogy időben megkapta a megfelelő segítséget a tragikusan fiatalon elhunyt sportoló, a kínai konzulátus pedig azonnal képviselőket küldött a helyszínre. 

A kínai hatóságok közben részvétüket fejezték ki, a kínai szövetség pedig méltatta a fiatal sportolót, aki szerintük kivételes sportoló volt és nagyszerű tagja a tollaslabda-csapatnak.

A halál pontos okait és körülményei továbbra is vizsgálják a hatóságok.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!