Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia
Vágólapra másolva!
A kevert harcművészetek (MMA) világának jelenlegi top szervezete az amerikai UFC. Ennek a promóciónak volt nem is olyan rég a középsúlyú világbajnoka Sean Strickland. Az amerikai harcost egy korábbi haditengerész, Mitch Aguiar hívta ki egy bunyóra az edzőteremben, és nem meglepő módon nem sült el jól az ötlet.

A 33 éves UFC-harcos majdnem 25 percen keresztül verte a bátor kihívót, aki ugyan néhány mérkőzés erejéig korábban már kipróbálta magát MMA-versenyeken, ugyanakkor szemmel láthatóan nem volt felkészülve arra, ami a ketrecben rá várt.

Tudd, hogy mire vagy képes

Aguiar becsületére legyen mondva, nem adta fel a küzdelmet, Strickland többször is megállt a rendkívül egyoldalú bunyó közben, de a korábbi katona mindig jelezte, készen áll a folytatásra. Egy idő után már nézni is fájt azt a fajta combrúgás és fejütésmennyiséget, amit valahogy lábon kihordott a kihívó, mindenesetre ezután a meccs után biztos, hogy kétszer is meggondolja, kit hív ki egy "barátságos" kesztyűzésre a ketrecben.

Az egykori haditengerész ismerősei egyébként az eset után azt mondták, barátjuk az átlagos harcosokkal felvette volna a versenyt, de egy Strickland szintű ellenféllel szemben már nem sok mindent tudott tenni.

 

Mindent egy helyen az Eb-ről