Vágólapra másolva!
Legtöbbször még a kispadra sem kerül Vincze Ottó, pedig az egykori ferencvárosi focista a nyáron nagy reményekkel érkezett Cottbusba a Bundesliga másodosztályából, a Mannheimtől.

Már csak azért is, mert a cottbusi magyarok, Miriuta, Sebők és Mátyus biztatták, jöjjön csak, mert nagy szüksége van rá a csapatnak. Aztán kiderült, mégsem olyan nagy az a szükség, s a volt válogatott középpályás türelme fogyóban van. Érdeklődésünkre elmondta: már bánja, hogy elfogadta a cottbusiak ajánlatát, de hát vonzotta a Bundesliga élvonala.

Eduard Geyer edző biztatja, legyen türelemmel. Miközben Vincze az edzéseken - állítása szerint - majd' megszakad, a csapatba kerülése egyre csúszik. A Cottbus ugyanis nagyon jól szerepel, s így az edzőnek nincs oka a csapat felforgatására. "Ha a nyáron tudtam volna, hogy Miriuta Laci nem igazol el, akkor nem írtam volna alá a kétéves szerződést - folytatta Vincze. - Amikor kiderült, hogy marad, már késő volt."

Vincze azt is elmondta, hogy eddigi csapataiban még nem fordult elő vele, hogy csak eddzen, a meccseket pedig a lelátóról figyelje. Számára érthetően nehezen emészthető ez a helyzet, s menedzserével meg is beszélte, ha decemberig sem fordul jobbra sorsa, kérni fogják a cottbusi vezetőket, adják kölcsön, mert egy futballista attól futballista, hogy focizik.

Burkovits Ferenc

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!