Vágólapra másolva!
A hét vége topliga-mérkőzései közül kétség kívül a Milan-Juventus labdarúgórangadót előzi meg a legnagyobb érdeklődés: a Serie A első két helyezettje a San Siroban csap össze egymással. A Bundesligában a Leverkusen és a Stuttgart versenyfutáésa mellett még mindig a Hertha edzőkérdése a legnagyobb téma, Anglia ezúttal igazi rangadó nélkül marad, míg Spanyolországban a Bilbao ellen, otthon javíthat a Real Madrid.

A hétközi Ligakupa-fordulót követően igazi rangadó nélkül, ám sok érdekesnek ígérkező összecsapással folytatódik az angol labdarúgó-bajnokság.

Az elmúlt idény egyik üde színfoltja, a jelenleg a 13. helyen szerénykedő Everton a Goodison Parkban fogadja a bajnoki cím egyik szuperfavoritját, a Chelsea együttesét. Rooneyék ebben a szezonban egyelőre csak keresik tavalyi önmagukat - az elmúlt három fordulóban még gólt sem lőttek David Moyes fiai -, azonban a csapat nem felejtett el futballozni, ráadásul hazai pályán mindenkire veszélyes, így minden bizonnyal nehéz mérkőzés vár a veretlenségét a legutóbbi idegenbeli meccsén elvesztő londoniakra.

Nincs irigylésben méltó helyzetben a Leeds együttese sem: Peter Reid együttese tavaly már játszott a tűzzel - akkor végül a bajnoki hajrában biztosítani tudta elsőosztályú tagságát -, most azonban egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródik. Jelenleg az utolsó előtti pozícióban sínylődik a United, ráadásul szombaton a listavezető Arsenalt fogadja. Az Ágyúsok elleni pontszerzés még a jelenlegi Leedsnél sokkal jobb csapatoknak sem könnyű feladat, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az Elland Road-iak újabb veresége esetén - mivel a sereghajtó Leicester a szintén nem túl acélos Blackburnt fogadja hazai pályán -, a fordulót követően a tabella utolsó helyére csúsznak Vidukáék.

A címvédő Manchester a derekasan vitézkedő újonc Portsmouth együttesét látja vendégül, és minden bizonnyal be is gyűjti a három pontot. Fergusonék a múlt héten ugyancsak otthon óriási meglepetésre kikaptak a Fulhamtől, így igen kicsi a valószínűsége, hogy megint bukjanak hazai pályán, bár egykori játékosukat, a csapatot 1999-ben BL-győzelemhez segítő veterán csatárt, Teddy Sheringhamet jó lesz szemmel tartaniuk Rio Ferdinandéknak.