Vágólapra másolva!
A hét vége topliga-mérkőzései közül kétség kívül a Milan-Juventus labdarúgórangadót előzi meg a legnagyobb érdeklődés: a Serie A első két helyezettje a San Siroban csap össze egymással. A Bundesligában a Leverkusen és a Stuttgart versenyfutáésa mellett még mindig a Hertha edzőkérdése a legnagyobb téma, Anglia ezúttal igazi rangadó nélkül marad, míg Spanyolországban a Bilbao ellen, otthon javíthat a Real Madrid.

A három napig tartó hétközi fordulót követően izgalmasnak ígérkező összecsapásokkal folytatódik a Primera Divisón.

A szerdai hazai veresége ellenére éllovas Deportivo a Murciához látogat, és aligha engedhet meg magának még egy botlást Javier Irureta csapata. A legutóbbi forduló eredményei kedveztek a Depornak - hiszen a Real és a Valencia sem tudott nyerni -, így listavezetők maradhattak Diego Tristanék, azonban ha ismét betliznek, alighanem le kell mondaniuk vezető helyükről.

A Barcelona-szurkolók felsóhajthattak: végre nyert hazai pályán kedvenc csapatuk. A Murcia elleni 3-0 azonban a nem igazán mérvadó, az igazi megmérettetés most következik: a Real Sociedadhoz látogatnak Ronaldinhóék. A tavalyi ezüstérmes minden bizonnyal kettőzött erővel készül a katalánok ellen, egyrészt a Barcát megverni mindig nagy dicsőség, másrészt nyilván az Atletico elleni 0-4-et is feledtetnék Karpinék.

A Real Madrid a zaragozai 0-0 után hazai pályán fogadja az Athletic Bilbao együttesét. A papírforma szerint természetes a királyi gárda a mérkőzés toronymagas esélyese, azonban a baszk csapat rendkívül szervezett, jó passzban lévő, veszélyes ellenfél, így a technikai tudáson kívül minden bizonnyal a töretlen küzdőszellemet is elő kell venniük a madridi sztároknak a három pont megszerzése érdekében.