Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás góljával az újonc Karlsruhe 1-0-ra legyőzte a bajnok Stuttgartot a Bundesliga 4. fordulójában, a Hamburg pedig 1-1-et játszott a Bayern Münchennel, amely így már nem százszázalékos. A Chelsea-nek is megszakadt egy sorozata, a Kékek tizennyolc találkozó óta veretlenek voltak a Premier League-ben, de most kikaptak 2-0-ra az Aston Villa otthonában. A Serie A-ban a Juventus a csereként beállt, és három gólpasszt adó Mauro German Camoranesi vezérletével győzött Cagliariban, míg az újonc Napoli 5-0-ra verte az Udinesét. 

A Santander elleni, csalódást keltő döntetlen után az Athletic Bilbao elleni mérkőzésen mutatkozott be saját közönsége előtt a Barcelona. A katalánok jól kezdték a találkozót, a 8. percben Ronaldinho zúdított a bal felsőbe egy szabadrúgást 22 méterről.

Az első félóra végén vitatott jelenet után kapott büntetőt a Barcelona, Ronaldinho mesés passza Henryt találta helyzetben, a francia csatár elpöckölte a labdát a kapus mellett, akivel ezután ütközött, Dávila játékvezető mindenesetre nem habozott, és a tizenegyespontra mutatott.

Iraizoz kapust percekig ápolni kellett, mert Henry eltalálta az arcát, de végül Ronaldinho odaállhatott a labda mögé, amit a jobb sarokba küldött. A fordulás után Henry döngette meg a kapufát, nem sokkal ezután lecserélte őt Rijkaard, jött a mexikói Dos Santos, aki centikkel lőtt a jobb alsó mellé.

A 70. percben szinte a semmiből szépített a baszk gárda, Valdés öklözött ki egy beadást, az érkező Laksurain pedig belsővel a lábak között az üres kapuba gurított. A hajrában Yaya Touré fantomgólja mindent eldöntött, az afrikai balos bombája a lécről ugyan a gólvonalra vágódott, Dávila azonban az asszisztenssel konzultával gólt ítélt.

Az első fordulóban a városi vetélytárs ellen nyerő Real Madrid a Villarreal vendége volt, és az első félidő nem utalt arra, hogy gólfesztivált rendez majd a királyi gárda. Igaz, a szünetre így is előnnyel vonulhattak a fővárosiak, a 39. percben ugyanis Sneijder labdáját Cygan elnézte, Raúl viszont lecsapott rá, és Vierát megelőzve a kapuba passzolt.

A bekapott gól után három helyzete is volt a Villarrealnak, mégis növelte előnyét a Real, Sneijder gyönyörűen csavart a jobb felsőbe egy 17 méteres szabadrúgást. Még magukhoz sem tértek a hazaiak, máris jött az újabb csapás, Sergio Ramás passzánál elaludt a sárgamezesek két belső védője, Van Nistelrooynak pedig könnyed ujjgyakorlat volt az ötösről Viera mellett elgurítani.

Egy-két kósza próbálkozástól eltekintve ettől kezdve el is ment a kedve a meccstől a hazaiaknak, a Real meg ugyan nem erőltette a támadásokat, de kétszer azért így is lenullázta a Villarreal védelmét, előbb Guti passzát rúgta külsővel a jobb sarokba Sneijder, majd Van Nistelrooy vett vissza egy labdát, amit lekészített Gutinak, aki ballal a jobb sarokba csavart, Bernd Schuster csapata az egyetlen hibátlan a mezőnyben két kör után.

Az első fordulóban éppen a Sárga Tengeralattjárónak becézett Villarrealtól zakózó Valencia az újonc Almeria otthonában javított, a nyáron nagybevásárlást tartó Atlético viszont úgy tűnik, hogy beragadt a rajtnál, mert csak döntetlenre volt képes a Mallorca ellen.

Primera División, 2. forduló:
Barcelona - Athletic Bilbao 3-1 (2-0)
gól:
Ronaldinho (8., 35., a másodikat 11-esből), Y. Touré (82.), illetve Laksurain (70.)
piros lap: Márquez (76.), illetve Del Campo (80.)

Almeria - Valencia 1-2 (0-1)
gól:
Negredo (63.), illetve Morientes (46.), Moretti (80.)

Getafe - Recreativo Huelva 1-1 (0-0)
gól:
Manu Del Moral (90.), illetve Sinama-Pongolle (85.)
piros lap: Cotelo (65., Getafe)

Real Betis - Espanyol 2-2 (0-2)
gól:
Fernando (83.), Sobis (84.), illetve Luis Garcia (32., 41.)

Valladolid - Deportivo La Coruna 2-2 (1-0)
gól: García Calvo (45.), Sisi (71.), illetve Taborda (53.), Riki (77.)

Villarreal - Real Madrid 0-5 (0-1)
gól: Raúl (39.), Sneijder (48., 73.), Van Nistelrooy (50.), Guti (80.)

Atlético Madrid - Real Mallorca 1-1 (0-1)
gól: Pernia (77.), illetve Güiza (18.)

Két spanyol döntetlenhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20070901-hajragolok-es-liverpoolparade-a-premier-leagueben.html?pIdx=3

Mindent egy helyen az Eb-ről