Erling Haaland már hosszú ideje több európai csapat átigazolási listáján is rajta van, de eddig a legkomolyabb kérőnek a Chelsea bizonyult, azonban Alfredo Pedulla, a SportItalia neves olasz újságírója szerint a Real Madrid és a norvég sztár mindenben megegyeztek egymással, vagyis már csak a Dortmundnak és a Realnak kell egyezségre jutnia az átigazolási összegben.
A spanyol Fichajes szerint amennyiben a Chelsea nem tudja megszerezni Haalandot a nyáron, akkor a londoni kékek inkább az Európa Liga-győztes Villarreal spanyol válogatott támadóját, Gerard Morenót szerződtetnék.
A Chelsea vezetőedzője, Thomas Tuchel állítólag nagy rajongója a spanyol játékosnak, ráadásul Haalandnál jóval kedvezőbb áron szerezhetné meg a Chelsea.
A 29 éves Moreno szerződéséből még két év van hátra, a mértékadó transfermarkt pedig 40 millió euróra becsüli piaci értékét. Ugyan egy esetleges jó Eb-szerepléssel a spanyol támadó piaci ára még nőhet, azonban még akkor is jóval kedvezőbb lenne, mint amennyit a norvég csatárért kér a Dortmund. A német klub a nyár elején 175 milliós árcédulát ragasztott a norvégra.
Moreno meglehetősen termékeny volt a szezonban, ugyanis minden sorozatot figyelembe véve 30 gólt és 11 gólpasszt jegyzett. Az Európa-liga döntőjében pedig góllal járult hozzá a Villarreal történetének első európai kupasikeréhez a Manchester United ellen.
Nem meglepő, hogy a Chelsea-nél új csatár után néznének a nyáron, ugyanis a londoniak nincsenek megelégedve Timo Werner játékával, Tammy Abraham pedig már korábban eldöntötte, hogy távozik a Stamford Bridge-ről.