Vágólapra másolva!
A Liverpool hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kiváló idényt futó, ötödik West Ham Unitedet szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.

Nagyon aktívan kezdte a mérkőzést a Liverpool, amely már az első percben megszerezhette volna a vezetést, de Mohamed Szalah ziccerét hatalmas bravúrral védte Lukasz Fabianski.

A folytatásban is lüktető volt az iram. Jürgen Klopp csapata nyomasztó fölényben játszott, ami még az első félóra lejárta előtt góllá érett. Alexander-Arnorld távoli lövése után Sadio Mané szerzett lesipuskás gólt. Minden sorozatot figyelembe véve Alexander-Arnold idénybeli 16. gólpasszát jegyezte, ami pályafutása alatt a legtöbb egy szezonon belül.

Bár a Pool több góllal kecsegtető lehetőséget dolgozott ki, a West Ham Unitednek is megvoltak a lehetőségei, de a hazai védők kétszer is a gólvonalról mentettek, Manuel Lanzini pedig órdító helyzetet hagyott ki öt méterről. Végül a Liverpool behúzta a győzelmet és három pontra zárkózott fel a listavezető Manchester City mögött. David Moyes pedig edzőként továbbra is nyeretlen az Anfield Roadon.

Sadio Mané gólja három pontot ért a Liverpoolnak Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

Premier League, 28. forduló:
Liverpool FC-West Ham United 1-0 (1-0)
gól: Mané (27.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista