A Reuters és a Kicker a Handelsblatt információira hivatkozva arról számoltak be, hogy hároméves partnerségi megállapodást kötött a Bundesliga ötödik helyén végző együttes a német hadi- és járműipari vállalattal. A hírt egyelőre egyik fél sem erősítette meg, de a Kicker arról ír, hogy a hivatalos bejelentésre szerdán fog sor kerülni.
A hírek szerint a fegyvergyártó cég logója nem lesz látható a BL-döntős csapat mezein, csak a reklámtáblákon kap helyet, ennek ellenére a partnerség több milliós összeget hozhat a Dortmundnak - a Bundesleague Insider jelentése szerint évi 20 millió eurót.
A Kicker információi szerint a BVB alaposan mérlegelte a döntést, hogy társadalmi és politikai téren mennyire illeszkedik a klub értékrendjéhez a fegyvergyártó cég, ehhez pedig Hans-Joachim Watzke vezérigazgató és Carsten Cramer kereskedelmi igazgató is kikérte magas rangú politikusok, például Boris Pistorius védelmi miniszter véleményét, de a szurkolókkal is konzultáltak a szerződéskötés előtt.
A Reinmetall egyrészt hadipari és járműipari nemzetközi vállalat, másrészt olyan technológiai csoport, amely alkatrészeket, rendszereket és szolgáltatásokat fejleszt és értékesít a védelmi és a civil szektornak is. Szegeden már a negyedik magyarországi telephelyét építi. A német hadiipari óriás nem rég 300 millió euró (115,6 milliárd forint) értékű tüzérségi lőszer legyártására kapott megrendelést egy NATO-tagállamtól. Ehhez hasonló megrendeléseknek a hátterében az ukrajnai háború miatt kiürült fegyverraktárak állnak.
Az 1889-ben alapított cég éves bevétele több mint 7 milliárd euró.
A Borussia Dortmund szombaton a Real Madriddal találkozik a Bajnokok Ligája döntőjében. A londoni Wembley Stadionban a spanyolok 15. BL-sikerüket arathatják, míg a BVB története során másodszor nyerheti meg a trófeát.