Vágólapra másolva!
Egy nappal az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatott elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőzően, már a találkozó helyszínén, a cesenai Dino Manuzzi Stadionban tartott pályabejárást és sajtótájékoztatót a magyar válogatott. Utóbbi eseményen Marco Rossi szövetségi kapitány mellett Vécsei Bálint, a válogatott középpályása vett részt.

Kiküldött munkatársunk jelenti Cesenából

A mieink hétfőn reggel még Telkiben mozgattak át, majd azt követően indult a csapat a Bolognától egy óra autóútra lévő kisvárosba, Cesenába. A 24 ezer férőhelyes, kissé már lelakott Dino Manuzzi Stadion bejárása után válaszolt a kérdésekre Marco Rossi és Vécsei Bálint.

"Jó állapotban vannak a fiúk, annak ellenére, hogy valóban kevés időnk volt a regenerálódásra, mindössze két nap telt el az angolok elleni meccs óta. Nem is nagyon edzünk, inkább próbáljuk visszanyerni az erőnket, de a mérések alapján mindenki nagyon jó erőben van" - kezdte Marco Rossi, aki elmondta, hogy különösebben heves érzelmeket már nem vált ki belőle, hogy a hazájában kell irányítania a magyar csapatot, hiszen, mint mondta, szövetségi kapitányként gyakran nyílik lehetősége, hogy Olaszországba jöjjön, "olyankor csak a családdal foglalkozom, igyekszem kizárni a focit".

Marco Rossi nem izgul különösebben a keddi mérkőzés előtt Fotó: Koncz Márton - Origo

Hozzátette, hogy találkozott Roberto Mancinivel, az olaszok kapitányával is, ami ugyancsak kellemes emlékeket ébresztett benne, hiszen nagyon jó barátok. A vb-kijutásról lemaradó olasz válogatottra, illetve Roberto Mancini maradására vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Eb-címvédő sorozatos balszerencsének köszönheti, hogy nem jutott ki, hiszen papírforma alapján már jóval a selejtező zárása előtt ki kellett volna jutni. Olaszország a fociért él. Elvárás, hogy minden meccset meg kell nyerni, egyértelműen sokk volt, hogy most nem sikerült.

- zárta hosszú okfejtését.

"Nem tudom, hogy melyikünk várhatja nyugodtabban a keddi meccset. Az biztos, hogy én nem vagyok annyira nyugodt, de szerintem Roberto sem lehet az. Ha a játékosok kvalitását nézzük, tudom, hogy ő van előnyben, de az is biztos, hogy az olasz csapat tisztel bennünket" - nyugtatta meg a jelenlévőket.

Arra a kérdésre, hogy miért szereplünk rendszeresen jól a nálunk erősebb, magasabban rangsorolt csapatok ellen, Rossi a következőt válaszolta:

"Ez csak részben igaz, hiszen volt egy 0-3 a portugálok ellen, még, ha nem is volt akkora különbség a két csapat között, és az angolok elleni 0-4 is.

És sok múlik a szerencsén is.

Rossi szerint a Nemzetek Ligája egy nagyon hasznos sorozat, hiszen ennek köszönhetően játszhatunk mi is a legjobbakkal. És nem mellékesen lehetőséget ad egy csapatnak, hogy kijusson például az Eb-re; 2019-ben mi is így kvalifikáltunk.

A Lecce színeiben 19 bajnokin pályára lépő Vécsei Bálint jól ismeri az olasz labdarúgást. Számára már a sorsolás pillanatában külön motivációt jelentett, hogy Roberto Mancini válogatottja ellen is pályára léphet.

- válaszolta a játékos az Origo kérdésére.

Vécsei Bálint jól tudja, hogy még a 100 százaléknál is többre lesz szükség a jó eredményhez Fotó: Csudai Sándor - Origo

Leszögezte, egyértelműen azzal a céllal érkeztek, hogy megismételjék a szombati, angolok elleni jó eredményt.

A mester mindig hangsúlyozza, hogy a földön kell maradnunk. tudjuk, hogy az olaszok az Európa-bajnokok, és még ha mostanában nem is mindig voltak jó eredményeik, úgy készülünk, hogy Európa legjobb csapata ellen lépünk pályára, és 110 százalékot kell nyújtanunk, hogy jó eredményt érjünk el" - zárta mondandóját Vécsei Bálint.