Vágólapra másolva!
A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata kedden délelőtt elindult Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba, ahol szerdán a helyi bajnokcsapattal találkozik a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.

A Ferencváros delegációja a mérkőzést megelőző napon, kedden, az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban elfogyasztott közös reggelit követően elindult a repülőtérre, majd a felszállást követően Baku felé vette az irányt. Ott délután már sajtótájékoztató, majd edzés vár a csapatra. Mindkét eseményre a selejtező helyszínén kerül sor, számol be a zöld-fehér klub hivatalos honlapja.

A párharc első mérkőzése magyar idő szerint 18.00-kor kezdődik majd.

Az FTC a selejtező első körében az idegenbeli 0-0 után 5-1-re kiütötte a kazah Tobol Kosztanajt a Groupama Arénában, majd a hazai 2-1-es vereséget követően Pozsonyban történelmi léptékű, 4-1-es győzelmet aratott a Slovan Bratislava ellen, így jutott el a Qarabag elleni párharcig.

A Fradi részvétele - sorozatban a negyedik idényben - már biztos az európai porondon, hiszen legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtáblája várja. A Ferencváros - Qarabag párharc győztese a BL-selejtező rájátszásában folytathatja szereplését. A párharc visszavágóját augusztus 10-én rendezik a Groupama Arénában.