Vágólapra másolva!
A Zalaegerszeg hosszabbítás után 2-0-ra legyőzte a Budafokot a MOL Magyar Kupa döntőjében, ezzel története során először szerezte meg a trófeát. A találkozó után a zalaiak kapusa, Demjén Patrik értékelt az M4 Sportnak.

„Számítottunk rá, hogy ez ilyen nehéz mérkőzés lesz, nagyon zártan védekeztek egész végig. Nem sok helyzetünk volt, de nekik is csak 1-2 volt, akkor szerencsére jó döntést hoztam és tudtam védeni. Ami nagyon fontos volt nekem személy szerint... – mondta Demjén, majd szünetet tartott, és megcsókolta az aranyérmét és hozzátette. –

Demjén ezzel a 24-szeres magyar válogatott, 2015-ben tragikusan meghalt kapusra, Fülöp Mártonra utalt, aki

éppen a kupadöntő napján ünnepelte volna a 40. születésnapját.

Zalaegerszeg számára óriási siker a kupagyőzelem Fotó: Csudai Sándor - Origo

A ZTE kapusa hozzátette, hogy a hajrában már fejben készült a tizenegyespárbajra, de természetesen örül, hogy végül nem került sor rá.

– tette hozzá Demjén. – Egerszegnek ez nagyon fontos mérkőzés volt: a városnak, a klubnak, nekünk játékosoknak, ez mind értük szólt."