Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatig harcolt a Ferencváros, és megmutatta, hogy nem véletlenül érte meg sorozatban másodszor is a kupatavaszt.

Szűk egy évvel a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntő után ismét egy tavaszi nemzetközi kupameccsre özönlöttek a szurkolók a Groupama Arénába. Nem túlzás az "özönlöttek" kifejezés, hiszen telt ház, több mint húszezer drukker várta a Ferencvárost abban a reményben, hogy az egy héttel korábban Athénban elszenvedett 1-0-s vereség után ezúttal legyőzi az Olimpiakoszt a magyar bajnok és megfordítva a párharcot bejut a Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe.

A Fradi edzője, Dejan Sztankovics már a pireuszi meccs lefújása után is úgy nyilatkozott, hogy úgy fog készülni a Fradi, hogy tudják, megmaradt az esélyük a továbbjutásra, és többször is kiemelte, hogy pokoli hangulatot szeretne látni a Groupama Arénában. A stadion felé menet, 

jó egy órával a kezdés előtt kétségünk sem lehetett, hogy a szurkolók valóra fogják váltani az edző óhaját:

 nem csak rengetegen voltak, de elképesztően felfokozott volt a hangulat, mintha senki el sem tudta volna képzelni, hogy ezen az estén nem a Ferencváros fog továbbjutni.

A Népliget környékén a szokásosnál is nagyobb volt a rendőri jelenlét, de sok dolguk nem volt, a stadion felé áramló tömegben ott és akkor biztosan senki nem a görögökkel akart verekedni. Az aluljáróban posztoló rohamrendőrök is csak mosolyogva nézték a mellettük söröző drukkereket. 

Ferencváros, Olimpiakosz, rohamrendőrök
Készenléti rendőrök készenlétben a népligeti felüljáró alatt
Fotó: Origo

A pokoli hangulatra pedig nem kellett sokáig várni: a melegíteni érkező Fradi-játékosokat brutális hangerővel köszöntötték a Dibusz Dénes kapuja mögötti táborból.

A jó hangulatot az is garantálta, hogy megtelt a vendégszektor is, nagyjából 6-800 vendég szurkoló énekelt. A fradisták készültek is nekik "személyre szabott" rigmusokkal, amit nem is hagyott szó nélkül a híres 7-es kapu zászlója mögött felsorakozó Olimpiakosz tábor. 

Dejan Sztankovics az odavágóhoz képest két helyen változtatott. Bekerült a csapatba Eldar Civic és Kenan Kodro Ramirez és Makreckis helyére. Azaz Varga Barnabás mellett egy másik ízig-vérig csatár is helyet kapott a Fehérvárról a télen érkező Kodro személyében.

A Fradi kezdője: Dibusz - Wingo, Cissé, Mmaee, Civic - Zachariassen, Abu Fani, Maiga, Marquinhos - Varga Barnabás, Kodro.

A szerb szakember így válaszolt arra az egy nappal korábbi kérdésre, hogy mikor jön el a pillanat, amikor kockázatot kell vállalni. De nem is kockázat volt ez, hanem jelzés az ellenfélnek, hogy mire számíthatnak.

Első félidő

"Büszke Boton reá sújtott, az óriás a földre hullott" - hirdette a Fradi-tábor által alkotott és felvont szokás szerint látványos koreográfia. A stadionban ülő több mint 20 ezer magyar drukker pedig csak annyit mondott erre: Legyen így!

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
A Fradi élőképe a mondabeli hőssel, Botonddal a főszerepben
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

A Fradi a kezdő sípszótól próbálta magához ragadni a kezdeményezést, de látszott, hogy nem lesz könnyű feltörni az Olimpiakosz védelmét. Sztankovics és Mendilibar is az első perctől kezdve kivette a részét a küzdelemből, mindketten a számukra kijelölt zóna a pályához lehető legközelebb eső pontjáról (néha egy kicsit azon is túlról) magyaráztak hevesen gesztikulálva.

Tíz percet kellett várni az első veszélyesebb Fradi-akcióra, akkor Zachariassen ugratta ki a baloldalon meginduló Marquinhost, de a brazil szélső középre adott labdáját nem sikerült a középen érkezők egyikének sem kapura rúgnia. 

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
Dibusz Dénest sokáig nem tették próbára a görög próbálkozások
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

Két perccel később Wingo lépett meg a jobbszélen egy gyönyörű csel után, majd jött az első görög lehetőség, egy szöglet után a 15. percben, de Ibrahim Cissében elakadt Hezze lövése, majd Civic blokkolta az első meccsen is veszélyesen játszó Fortunisz kísérletét. Lábra kapott az Olimpiakosz, de kétségbeesésre nem volt ok, igazán veszélyes helyzetig ugyanis nem jutottak a vendégek.

Ferencváros, Olimpiakosz, Marquinhos
Marquinhos időnként azért tudta kamatoztatni a gyorsaságát
Fotó: Ladoczki Balazs

Látszott, hogy nem szabad fejetlenül rohannia előre a Fradinak - nem is tettek így -, de a görögök is vigyáztak rá, hogy nem tudjon felgyorsulni a magyar bajnok. Tudták, hogy Mohamed Abu Fani a támadások szervezője, így rá különösen vigyáztak, a 25. percben, amikor az oldalvonal mellett sétált, Sztankovics váltott is vele pár szót,  hátha tud változtatni a helyzetén.

A 34. percben Civic beadása után fejelhetett Varga Barna, de Pachalakisz könnyedén húzta le a labdát, 

majd Zachariassen szerzett labdát a görög térfél közepén, vezette egy kicsit, de a lövése nem sikerült a tizenhatosról, pedig ebben több is lehetett volna.

 Hát még abban, ha a 36. percben Varga oxizós labdaátvétele nem lesz hosszú... így viszont a görög kapus zsákmánya lett a labda. Két perccel később azonban majdnem baj lett: Fortunisz egy kis szerencsével megtartotta a labdát, majd tíz méterről az oldalhálóba lőtt. Egy perc sem telt el, amikor a Fradi védelme eladta a labdát, Podence azonban lövés helyett szerencsére megpróbálta átemelni Dibuszt, ami nagyon nem sikerült.

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
Andre Horta tör előre a labdával Abu Fani csak kíséri a veszélyesen játszó portugált
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

A következő görög támadást azonban már nem úszta meg a Fradi: egy középre adott labda Samy Mmaee kezében akadt el, és nem nagyon lehetett vele vitatkozni, hogy a védő alkarja bizony nagyon messze volt a testétől. Clement Turpin kiment megnézni videón az esetet, de, ha tíz másodpercet a monitor előtt töltött, sokat mondunk, annyira egyértelmű volt a helyzet. 

A büntetőt El Kábi magabiztosan gurított a jobb alsó sarokba a balra vetődő Dibusznak nem volt esélye.

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
Samy Mmaee kézzel ért a labdához, büntetőt rúghatott az Olimpiakosz
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

Második félidő

Szünetben két helyen változtatott Dejan Sztankovics: Henry Wingo helyett a támadásokat talán valamivel jobban segíteni tudó Cebrail Makreckis, az első félidőben szinte láthatatlan Kodro helyett pedi Alekszandar Pesics érkezett. A 48. percben Zachariassan esett el a görög tizenhatoson belül, de Turpin  mutatta, hogy nem tört semmi... egy kis segítséget, mondjuk, biztosan kapott a norvég szélső.

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
Varga Barnabásnak nagyon nehéz estéje volt a görög védők között
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

Eltelt negyedóra a második félidőből, de nem akartak futószalagon jönni a Fradi-helyzetek, miközben azt persze senki nem állíthatta, hogy a zöld-fehérek nem tesznek meg mindent az egyenlítésért. Szögletekig azért már eljutott a Fradi, és, ahol Abu Fani beadásaira Varga Barnabás vár középen, ott mindig megvan az esély a gólra.

Az Olimpiakosz magabiztosságát jelezte, hogy El Kabi még egy ollózással is megpróbálkozott a 67. percben, mielőtt Sztankovics két újabbat cserélt volna: érkezett Cristian Ramírez Civic helyett, valamint Ben Romdhane az ezúttal is a lelkét kifutó Zachariassen helyett. Az utolsó negyedórára fordulva a görögök is elkezdtek cserélgetni, és a két klub közötti erőfölényüket jó jelezte, hogy a 78. percben Sztevan Joveticset tudta pályára küldeni Mendilibar a gólszerző El Kabi helyett. A 83. percben a montenegrói sztár kis híján le is zárta a párharcot, de szerencsére,  ha centikkel is, de célt tévesztett.

A Fradi ment előre becsülettel, ez viszont azzal járt, hogy nagyon szellős lett a középpálya, amit így könnyedén játszottak át a görögök. A 89. percben Samy Mmaee hős lehetett volna, ha csak pár centivel magasabbról tudja kapura fejelni Abu Fani  jobboldali beadását. A labda azonban a kapu fölé ment, de a Fradi még a 4 perces ráadást  is végig támadta, aminek a lefújás után a kiesés ellenére is vastaps lett a jutalma a lelátóról.

Eredmény, Konferencia-liga, rájátszás, visszavágó:
Ferencváros - Olimpiakosz Pireusz (görög) 0-1 (0-1)
Groupama Aréna, 21 057  néző, v.: Clement Turpin (francia)
Ferencváros: Dibusz - Wingo (Makreckis  46.), Cissé, Mmaee, Civic (Ramírez 67.) - Zachariassen (Ben Romdhane 67.), Abu Fani, Maiga, Marquinhos (Katona 85.) - Varga Barnabás, Kodro (Pesics 46.).
Olimpiakosz: Paszhalakisz – Rodinei, Recosz, David Carmo, Ortega – Hezze, André Horta (Maszurasz 74.), Chiquinho (J. Carvalho 90.) – Fortunisz (Iborra 74.), El-Kabi (Jovetics 78.), Podence.
gólszerző: El Kabi 45. (11-esből)
továbbjutott: az Olimpiakosz Pireusz 2-0-s összesítéssel.

A nyolcaddöntők sorsolását február 23-án pénteken 13 órakor tartják a svájci Nyonban.

Kapcsolódó cikkeink:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!