Vágólapra másolva!
A labdarúgó angol Ligakupa vasárnapi döntőjében a Liverpool hosszabbítás után 1-0-ra nyert a Chelsea ellen, ezzel a finálét sérülés miatt kihagyó Szoboszlai Dominik az első trófeáját nyerte a klub játékosaként. A meccs után Jürgen Klopp vezetőedző üzent a magyar szurkolóknak is.

Szoboszlai Dominik két gólt szerzett a Liverpool Ligakupa-döntőig vezető útján, a londoni fináléban aztán Virgil van Dijk 118. percben fejelt találata döntött. A magyar válogatott csapatkapitánya combizomsérülés miatt nem került be a Chelsea elleni keretbe, azonban a lefújást követően az ünneplésből alaposan kivette a részét: örömében szinte ráugrott az edzőjére, majd berohant a pályára, hogy a társaival ünnepelje meg a sikert.

Jürgen Klopp, Szoboszlai Dominik, Liverpool
Szoboszlai a lefújás után Klopp nyakába ugrott
Fotó: Glyn KIRK / AFP

Jürgen Klopp a mérkőzés után a Network4-nek adott interjújában elmondta, edzői karrierje egyik legkülönlegesebb döntőjének tartja a vasárnapi, Chelsea elleni sikert, amiért a rengeteg sérült miatt a hosszabbításban lényegében tinédzsereket kellett pályára küldenie, és sokan esélytelennek tartották emiatt a csapatát.

Jürgen Klopp üzenete a magyar szurkolóknak

Az interjú végén a német vezetőedzőt arról is kérdezték, hogy mit üzenne Magyarországra, ahol – részben Szoboszlai Dominik miatt – rengeteg szurkolója van a Liverpool csapatának.

„Nem tudom, mit is mondhatnék [a magyar szurkolóknak]. 

Az biztos, hogy én is Szoboszlai-rajongó vagyok, 

szóval itt vagyunk együtt, és tudom, hogy [Magyarország] egy nagyszerű ország, noha még nem voltam ott eleget. Egyértelműen a következő úti céljaim között van Budapest, és Dominik majd elmondja, hogy hova érdemes ellátogatnom.”

A Liverpool legközelebb szerdán este, az Anfielden, a Southampton elleni FA-kupa-nyolcaddöntőben lép pályára – nem kizárt, hogy már Szoboszlaival a keretben.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!