Furcsa bajnoki döntőről beszélni a 21. fordulóban, hiszen a Bayer 04 Leverkusen-Bayern München szuperrangadó lefújása után még 13-13 meccset játszik mindkét csapat, vagyis 39-39 pontot szerezhet. Viszont ha a tabellára néz valaki, akkor azt látja, hogy a nagy csata előtt a hazai gárda 52 ponttal büszkélkedhet, a vendég 50-el, míg a harmadik helyezett, Stuttgartnak 40 van. Kizárt, hogy ne ezen két gárda közül kerüljön ki a bajnok.
A Xabi Alonso által irányított Leverkusen nagyszerű szezont fut, ugyanis nem csak a Bundesligát vezeti veretlenül, hanem az idei szezonban még egyik versenysorozatban sem talált legyőzőre. A gyógyszergyári csapat nagy lehetőség előtt állt, mert egy sikerrel öt pontra növelhette volna az előnyét az elmúlt 11 idényben aranyérmes müncheni együttessel szemben.
A bajor sztárcsapatot - amelynek Lőw Zsolt a másodedzője - az elmúlt hónapokban sérüléshullám sújtotta, a védelemből sokan kidőltek, mások pedig az Ázsiában és Afrikában zajló kontinenstornára utaztak el válogatottbeli kötelezettségeik miatt. Néhány hiányzója a Leverkusennek is lesz, ráadásul a Bayer fáradtabban is érkezik a rangadóra, kedd este ugyanis a Német Kupa negyeddöntőjében kellett pályára lépnie, és fordulatos mérkőzésen 3-2-re verte a Stuttgartot Jonathan Tah 90. percben szerzett góljával.
A találkozó már a megszokottnak mondható késéssel kezdődött, ugyanis a liga ellen hetek óta tiltakozó szurkolók ezúttal teniszlabdákat és csokipénzeket dobáltak a pályára a kezdő sípszó előtt.
A találkozón a bajor csapat játszott mezőnyfölényben, de Thomas Tuchel együttese semmiféle veszélyt nem jelentette a Leverkusen kapujára.
Xabi Alonso csapata aztán átvette az irányítást, és a 18. percben egy gyönyörű góllal megszerezte a vezetést.
Egy bedobás előtt elaludt a Bayern München védelme, így a bal oldalon felfutó Robert Andrich tisztán kaphatta a labdát, amit nagy erővel belőtt a kapu elé, a hosszún érkező Josip Stanisic pedig az üres kapuba passzolt.
A münchenieket megzavarta a hazaiak gólja, akik a 23. percben kis híján növelni tudták az előnyüket. Alejandro Grimaldo jobb oldali szögletére a német válogatott Jonathan Tah robbant be, a közeli fejesét azonban Manuel Neuer óriási bravúrral kiszedte a léc alól.
A folytatásban a Leverkusen remekül futballozott, míg a Bayern München teljesen formán kívül játszott. Az első félidőben a Leverkusen nyolcszor lőtt kapura, míg a Bayern München csak egyszer próbálkozott, de veszélyt az az egy kísérlet sem jelentett. A 42. percben újabb nagy helyzetet hagyott ki a Leverkusen. A félpályáról kilépő Amine Adli kerülhetett volna ziccerbe, rávezette a labdát Manuel Neuerre, de addig totojázott, amíg a hátrasprintelő Dayot Upamecano utolérte, és elpiszkálta a labdát a lábáról.
A második félidőt a Leverkusen kezdte jobban, a 49. percben pedig hatalmas bajba került a Bayern München.
Egy gyönyörű támadás végén a bal szélen felfutó Alejandro Grimaldo kényszerítőzött Nathan Tellával, a spanyol játékos helyzetbe került, és éles szögből bődületesen nagy gólt lőtt a rövid felső sarokba.
A folytatásban a Bayern München mindent egy lapra feltéve elkezdett rohamozni, de Thomas Tuchel csapata hiába birtokolta többet a labdát, rendkívül ötlettelenül játszott, a Leverkusen finn kapusának, Lukas Hradeckynek pedig nem is kellett komolyat védenie a meccsen.
A 89. percben lezárhatta volna a meccset a Leverkusen.
A csereként beállt Jeremie Frimpong kapott egy átadást, betört a tizenhatoson belülre, majd hat méterről megcélozta a rövid alsót, de a labdája a bal kapufán csattant.
A kimaradt helyzetnek nem lett következménye, mert a Bayern München annyira borzalmasan futballozott ezen a meccsen, hogy akkor sem lőtt volna gólt, hogy ha reggelig tart a mérkőzés.
A 95. percben aztán a bajorok megkapták az utolsó tőrdöfést.
A vendégek kapusa, a világbajnok Manuel Neuer is felment, hogy gólt fejelhessen egy szöglet után, azonban a labda a hazaiaké lett, a villámgyors Jeremie Frimpong pedig átzakatolt a pályán, majd 30 méterről az üres kapuba lőtt.
A Bayer Leverkusen teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és öt pontra növelte az előnyét a tabella élén a Bayern München előtt.
Bundesliga, 21. forduló:
Bayer Leverkusen-Bayern München 3-0 (1-0)
gólszerzők: Stanisic (18.), Grimaldo (50.), Frimpong (90+5.)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |