Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Diósgyőr hazai pályán 4-0-ra nyert a Fehérvár ellen. A találkozó után Bartosz Grzelak, a székesfehérváriak edzője mégis elégedett volt a játékosaival.

A mérkőzés lényegében negyed óra után eldőlt, hiszen előbb a játékvezető a videóbíró segítségével kiállította a Fehérvár csapatkapitányát, Csongvai Áront, majd Gergényi Bence öngóljával vezetést szerzett a DVTK. A második félidő közepéig nem változott az állás, az utolsó húsz percben viszont három gólt is szerzett a Diósgyőr, így kiütéses sikerrel zárt. A vendégek vezetőedzője, Bartosz Grzelak az összecsapást követően a súlyos vereség ellenére pozitívumokat emelt ki a csapata játékában – vette észre a Magyar Nemzet.

Bartosz Grzelak, Fehérvár
Bartosz Grzelak alapvetően elégedett volt a játékosaival
Fotó: fehervarfc.hu

Ezt mondta Bartosz Grzelak a DVTK-Fehérvár meccs után

„Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez. Nagyon jó lenne 11 a 11 ellen lejátszani ezt a mérkőzést, máshogy alakulna valószínűleg a találkozó, de ez a futball, ilyen dolgok megtörténnek. Ne értsenek félre, nem a játékvezető döntését kritizálom ezzel, csak jó lett volna megnézni, hogy hogyan visszük tovább az addig jól betartott játéktervet teljes létszámban. 

Alapvetően büszke vagyok a játékosokra, 

még a szünetben is teljesen pozitív volt a hozzáállás, hittünk benne, hogy sikerül gólt, vagy gólokat szereznünk. A támadóharmadba egész jó labdákkal be is jutottunk, de a támadások befejezéséhez most nem volt elég minőség. Kemény érzés, hogy a végére így elment ez a találkozó és négy gól lett a különbség. De ez is 

a játékosok mentalitásából fakad, hátrányban is mentünk előre, támadókat cseréltünk be, hogy jobb eredményt, gólokat érjünk el, de ebből fakadóan ma az ellenfél talált be a meccs végén többször is. 

Megvisel ez a vereség ebben a pillanatban, de pozitívum volt a játékosok mentalitása, nagyon jó volt látni, hogy Fehérvárról ma is sokan elkísértek minket, ezekből a tényekből tudunk táplálkozni és menni kell tovább, készülünk a következő feladatokra” – idézte a fehervarfc.hu a svéd Bartosz Grzelak szavait.

A tabellán továbbra is harmadik Fehérvár jövő héten Újpestre látogat, míg az idei első bajnokiját megnyerő DVTK a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-mérkőzés után a Puskás Akadémia ellen folytatja az OTP Bank Liga küzdelmeit.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!