Vágólapra másolva!
Már csak néhány ezer jegy elérhető a magyar labdarúgó-válogatott következő, keddi barátságos mérkőzésére, amelyen a koszovói csapatot fogadja a Puskás Arénában.

"Aki a helyszínen szeretné megtekinteni a magyar csapat utolsó budapesti meccsét a nyári Európa-bajnokság előtt, az még megteheti, mert néhány ezer belépő még hozzáférhető a találkozóra. Nagyszerű volt a hangulat pénteken, reméljük, hasonló lesz kedden is"  - idézi az MTI Sipos Jenőt, a magyar szövetség (MLSZ) sajtófőnökét.

Magyarország, Törökország, labdarúgás, mérkőzés, válogatott
A magyar szurkolók ezúttal is megtölthetik a Puskás Arénát
Fotó: Origo - Csudai Sándor / Origo - Csudai Sándor

Sipos megjegyezte, több mint 33 ezren bérletet váltottak a nemzeti együttes idei öt fővárosi összecsapására, a fennmaradó jegyekből pedig már nem sok áll rendelkezésre Koszovó ellen.

Az Eb-résztvevő magyarok 13 mérkőzés óta veretlenek, a 2024-es esztendőt 1-0-s sikerrel kezdték pénteken a törökök ellen. Marco Rossi tanítványai júniusban még két felkészülési találkozót játszanak a kontinensviadal előtt, előbb Írország vendégeként, majd Izrael ellen Debrecenben. Az Eb-n sorrendben Svájc, a házigazda Németország és Skócia lesz az ellenfél.