Borzalmas szenvedések után csendben meghalt a levágott lábú magyar focista

Egy hét alatt három egykori kiváló focista halt meg Magyarországon. Müller Sándor a Vasasban, Fabulya György Békéscsabán, Schumann Péter Újpesten vált legendává. Sorsuk abban mindenképpen összekapcsolódik, hogy akár egy évtizedet is élhettek volna még, ám a magára hagyott futballgeneráció e három tagjának más utat mutatott a sors. Most a háromszoros Dózsa-bajnokra, Schumann Péterre emlékezünk.

1975. február 22. 

Két focista életének meghatározó napja volt ez Magyarországon.

 A labdarúgó NB I-ben az addig veretlen Újpesti Dózsa Pécsre látogatott, ahol 15 ezer néző előtt a PMSC 4-2-re legyőzte a verhetetlennek hitt Dózsát. 

Schumann Péter (középen sötét mezben, arca takarva) cselsorozata végén gólt lő az Újpesti Dózsa-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen, a Népstadionban. Zsiborás Gábor, a Ferencváros kapusa nem tud hárítani. Vépi Péter (b, földön fekve), Judik Péter (b2), Takács László (b3), Tepszics Ignác (j) már csak nézi a labda útját. A végeredmény 4:1
MTI Fotó: Petrovits László

A Pécs legjobbja a négy gólt szerző Dárdai Pál volt (a Hertha edzőjének édesapja), aki 10-es osztályzatot kapott, de 

a torkában dobogott a szíve az akkor 21 éves újpesti Schumann Péternek is, aki élete első NB I-es meccsét játszotta le. 

Sőt, az első félidő 35. percében az előrerúgott labdára Schumann rajtolt, Dárdai, Kincses és Kocsis kísérték, de nem avatkoztak közbe, és az újpesti játékos 16 méterről ballal, nagy erővel lőtt Katzirz kapujának bal felső sarkába. Schumann tehát élete első NB I-es meccsén góllal mutatkozott be.

Munkásszállón aludt, majd elmenekült Pécsről

Ezzel a góllal a szünetben 2-1-re a Dózsa vezetett Pécsett. Aztán kikapott 4-2-re. Schumann Péter abban az idényben többet nem lépett pályára Várhidi Pál csapatában. Sőt, 1975 júniusának végén már az NB II-es Pécs csapatában találta magát. Az Újpest ugyanis kölcsönadta – ha jobban tetszik, a Mecsekaljára küldte a fiatalembert. 1975. augusztus 24-én a Garami József vezette PMSC 6-0-ra nyert a BVSC ellen, Schumann ezen a meccsen csereként mutatkozott be NB II-es csapatában. A fiatal középpályás nem sokáig maradt Pécsett, mert 1976 októberében már ismét az Újpestben focizott. 

Akkor még senki sem tudta, hogy valósággal elmenekült Pécsről. 

Egyetlen meccse volt tehát az 1974/75-ös idényben, ezzel lett először bajnok az akkor legendás csapattal.

Édesapja is edző volt

Schumann Péter 1954-ben született és az Újpesti Úttörő csapatában kezdett el focizni. 28 évesen került ki az NB I körforgásából, nagyon fiatal volt ekkor. Schumann Péter édesapja, Schumann János – Sólyom János néven – 14 éven át játszott az Újpesti Dózsában. (Schumann apját a kommunisták kényszerítették arra, hogy németes hangzású nevét magyarosítsa, így lett Schumann Jánosból Sólyom János.) Amikor fia Pécsről visszatért, így nyilatkozott: „Jó érzés Pétert ismét lila-fehér mezben látni. 

Az egyéves pécsi kirándulás bizony egy kicsit megviselte, de úgy látom, most már sikerült visszazökkennie a megszokott kerékvágásba. Jó az erőnléte, pontosan passzol, van érzéke a kombinatív játékhoz. De rúgótechnikája fogyatékos. 

Ha időm engedi, külön is foglalkozom vele.”

Schumann Péter Pécsett rettenetes körülmények között élt. 

Munkásszállón lakott, a bányászok között.

Fél évig bírta ott, majd elhagyta a pécsi csapatot, és visszament Újpestre. Édesapja akkor ott volt utánpótlás edző, ő járta ki Várhidi Pálnál, hogy vegye vissza a gyerekét. Óriási kockázat volt ebben a lépésben (ne feledjük, az Újpest akkor a Belügy csapata volt), de végül sikerült megragadnia a Dózsában.

Gól a Fradinak, majd jöttek a kommunisták

Innentől kezdve Schumann Péter 1980-ig a Megyeri úton maradt. Pályafutása során összesen három bajnoki címet nyert, 1980. március 29-én a Ferencváros elleni derbin gólt is lőtt, azon a meccsen 4-1-re nyert a Dózsa. Azt a meccset 60 ezer néző látta a Népstadionban, Schumann a Népsporttól 7-es osztályzatot kapott.

Schumann innentől kezdve már nem szerepelt olyan erős csapatban, mint amilyen a Dózsa volt. Mi volt a bűne?  Talán az, hogy nem disszidált, vagy az, hogy tudott arról, mire készül a legjobb barátja, a kapus Tóth Zoltán, aki egy Spanyolországban rendezett felkészülési torna után nem jött haza. 

Az akkori Állambiztonság persze szinte mindenről tudott,

 tudták, hogy Tóth mire készül, de arról is, hogy Schumann nem hagyta magára akkor várandós feleségét.

A kép jobb oldalán az Újpest egykori kapusa, a disszidens Tóth Zoltán (mellette Visnyei Gyula)
Fotó: Origo

Eredetileg hárman tervezték a disszidálást. Tóth Zoltán, Törőcsik András és Schumann. 1979 nyarán Törőcsik autóbalesete után lábadozott. Schumann és Tóth ketten maradtak, de csak Tóth Zoltán ment be abba a szállodába, amelyben az a menedzser várta őt, aki aztán segített a kapusnak a disszidálásban. Schumann Péter nem tartott vele. 

Természetesen a kommunista újpesti vezetők soha nem mondták meg Schumannak, mi volt a bűne. Egyszerűen kirúgták a bajnokcsapattól.

Olyan ostobaságokkal jöttek, hogy a Dózsa nem képes neki lakást adni, menjen oda, ahol kaphat.

Schumann így került először a Váci Izzóba, majd a Tatabánya csapatában focizott még, utolsó NB I-es mérkőzését 1982. április 7-én játszotta le Tatabányán, ahol a Budapesti Honvéd elleni 4-0-s tatabányai győzelmet hozó összecsapáson a 82. percben csereként lépett pályára. A Labdarúgás című lapban 1981-ben így nyilatkozott arról, miért kellett eljönnie Újpestről: "Maradjunk abban, hogy nem rajtam múlott, jó? 

Fájt, de menni kellett. Jöttem. Újpesttől azonban nem szakadtam el, hiszen ott van a lakásunk, feleségem a Vasas Izzóban röplabdázik, és a szülők ott viszik a gyereket nap mint nap az óvodába. Hát, most ilyen az életünk.

Az asszony is reggeltől estig edzésen van, naponta járok Tatabányára, dehát sok ilyen sportoló családot ismerhetünk.”

Eltűnik a nyilvánosság elől, majd elveszti a jobb lábát

Schumann Péter élete innentől kezdve a nagy nyilvánosságnak nem volt túlságosan érdekes. Ő sosem vágyott reflektorfényre, nem hívogatta az újságírókat, hogy írjanak már róla pár sort. Az elfeledett egykori kedvencek hosszú sorát gyarapította – csak egy valamitől nem tudott elszakadni – a focitól. A Duna Cipőgyár öregfiúk csapatában focizott és az élete egy banálisnak tűnő történet miatt vett borzalmas fordulatot. Az egyik meccs után azt vette észre, hogy a futballcipő feltörte a lábfejét. A seb egyre csúnyább lett és nem akart gyógyulni. 

Amikor végre orvoshoz ment, közölték vele, hogy érszűkülete van és 2005-ben térdből amputálták a jobb lábát.

Az orvosok nem tehettek mást, Schumann életéről volt szó.

Schumann Péter, az Újpesti Dózsa egykori focistája
Fotó: Lebovits Gyorgy             

,Az a legrosszabb az egészben, 

amikor látom a futókat, a kocogókat a parkban, vagy látok valakit elszaladni az ablak előtt, olyankor összeszorul a szívem. Azt mondom magamban, én is futni akarok, úgy, mint régen, amikor a csatárokat üldöztem, mint amikor Izsó Ignácot próbáltam szerelni a Vasas elleni rangadón.

Mondják nekem, hogy tornázzak, de hát ez nem ugyanaz. Én szerettem futni, bírtam a strapát. Amúgy is, hogyan lehet tornázni egy lábbal? Hiszen felborulok, elesem. Nem jól van ez így, sehogyan sincs jól” – ezek voltak Schumann Péter szavai 2013-ban, amikor még nem vágták le a másik lábát is. Az egykori játékos ekkor egyedül élt egy kis lakásban, lánya, Kitti nagyon sokat támogatta. Ennek ellenére az egykori Dózsa-játékos nagyon sokat volt egyedül.

„Tizenhat évvel ezelőtt, 1997-ben váltam el, aztán jött egy újabb fontos nő az életemben. Tíz évig éltünk együtt,

és egy szép napon, mintha csak álmodtam volna az egészet, elmentünk egy tópartra, napoztunk, nevettünk, pedig akkor már gond volt a lábammal, és az asszonynak megcsörrent a telefonja, félrevonult, majd odaszólt, hogy el kell mennie, és én soha többé nem láttam.

Tíz év után otthagyott, megszökött tőlem. Volt pillanat, hogy el akartam dobni magamtól az életemet. Gyógyszereket szedek, és sajnos a jobb lábammal is kezd gond lenni, de ebbe inkább nem is gondolok bele. Köszönöm mindenkinek, aki nem felejtett el, aki segített, és aki azt akarja, hogy éljek” – mondta Schumann Péter.

A másik lábát is levágták Schumannak

A tragédiák azonban nem kerülték el Schumannt, akinek 2015-ben a bal lábán is hasonló seb keletkezett. Amikor kórházba került, már sejtette, hogy mi következik, s néhány héttel később az a focista, aki egykoron a Dózsa színeiben a Bilbao ellen (1977 UEFA Kupa) játszott, 

most az öngyilkosság gondolatával foglakozott. Azt mondta, ha a bal lábát is levágják, ő azt nem éli túl. Akkor inkább kiugrik az ablakon.

Nem tette meg, túlélte ezt a tragédiát is. Pár héttel később a bal lábát is elveszítette. Amikor 2015. november 30-án az egykori edzőlegenda, Várhidi Pál temették, már nem tudott elmenni a búcsúztatásra. Sem ő, sem Törőcsik András.

Törőcsikkel lakott egy szobában

A két egykori Újpest-játékos élete akkor kapcsolódott végleg össze, amikor Törőcsik már nagyon beteg volt. A levágott lábú Schumann Péter volt az, aki sokáig tartotta a lelket Törőcsikben, s aki végignézte, hogy múlik el az élet a legendás játékosból. 2016 végén már közös szobában voltak, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának szanatóriumában Budakeszin. 

Törőcsik András Schumann Péter egyik legjobb barátja volt
Fotó: Tóth Gyula / MTI Rt

Törőcsik ekkor már képtelen volt kommunikálni a külvilággal, Schumann Péter azonban igen. Így beszélt ekkor. „Nézze meg, itt ez a tévé, a lányom hozta be nekem. Gyakran jön ide, lesi minden kívánságom. Már csak ő maradt meg nekem. 

A barátok is el-elmaradoztak. A bajban csak magára számíthat az ember. Szóval itt a tévé, nézem mindig a meccseket, mert a futballt most is rajongásig szeretem. Kesét nem érdekli.

Mondom neki, az Újpest meccsét adják, Kese, figyelj, nézd a mieinket! De ő inkább alszik.”

Schumann ekkor nagyon bizakodva tekintett a jövőbe. „„Újra meg akarok tanulni járni! Azzal biztatnak, hogy olyan protézist kapok, amelynek segítségével - előbb persze mankóval, aztán talán anélkül is - megint járhatok. És autót vezethetek. Nem adom fel, ha már ennyit szenvedtem, ha már ennyire megkínzott az élet, még élvezni akarom a hétköznapokat. Előbb-utóbb átkerülök Újpestre, egy másik intézetbe, és onnan talán haza. Haza, vissza az életbe.”

Nem valósultak meg az álmai

Schumann Péter utolsó éveit egy idősotthonban töltötte, álmai nem valósultak meg. Hiába bizakodott, nem tudott újra járni, nem volt képes autót vezetni. A számos sikerkönyvet író Dunai Ede, az olimpiai ezüstérmes Dunai III. Ede fia tartotta benne sokáig a lelket. Ő volt az, aki 2020-ban könyvet írt Schumannról. 

Tulajdonképpen ez a mű, az Egy megcsonkított élet című könyv tudatta az országgal, milyen sorsa van az egykori nagyszerű hátvédnek.

A könyvből befolyó összegből Dunai Ede Schumannt tudta támogatni. Ő megtette. Egykori klubja, az akkor már belga kézben lévő Újpest nem tett érte ennyit. Inkább semmit. De hát honnan is tudhatták volna a jelenkor újpesti vezetői, ki is volt az a Schumann Péter?

Aztán 2022. július 9-én Törőcsik András meghalt. Schumann Péter csaknem két évvel élte őt túl. Ahogyan Dunai Ede megírta, április 3-án még bent volt nála az idősotthonban. Úgy volt, hogy együtt mennek el a péntek esti Újpest-ZTE (1-5) bajnoki meccsre, de Schumann azt kérte barátjától, ne menjenek, mert másnap érkezik hozzá lányunokája, őt szerette volna méltó körülmények között, kipihenten fogadni. Erre már nem került sor. Schumann Péter 2024. április 5-én este örökre elaludt.

Hogy vagyok? Vagyogatok

2023-ban még el tudott menni az Újpest TV-be (oda is Dunai Ede vitte el), s ott nyilatkozott a világbajnok asztaliteniszező Gergely Gábornak. „Figyelem még a focit. Megnézek miden meccset, Újpestet, a válogatottat, a Fradit. Hogy vagyok? Vagyogatok. Annak idején Tóth Zoltán disszidálása után változott meg minden Újpesten. Akkor hívott be az elnök, tudták, hogy Tóth le fog lépni, erről én is tudtam.  

Mindig hívott, hogy menjek vele, de maradtam. 1980 nyarán hívtak be és mondták, akkor el lehet innen menni. Tulajdonképpen azért büntettek meg, mert nem disszidáltam? Tóth 1979 nyarán egy spanyolországi, Cádizban rendezett tornáról nem jöttem haza. Így kerültem a Váci Izzóba, mert Újpesten azt mondták, ők nem tudnak lakást adni, de menjek oda, ahol kapok. A Vasas Izzó intézője segített, bementem a Tungsramba, onnan kaptam lakást, majd így kerültem Vácra, amely szintén Izzó néven működött akkor. 

Most egy szociális otthonban élek. Nem kívánom neked, de senkinek sem azt, ami ott van. Egyedül vagyok, csak kell egy ember, aki egy héten háromszor eljön, segít nekem. Csak ennyire lenne szükségem.

Vannak olyan barátaim, akiknek még jó vagyok. Olykor arról álmodozom, hogy edző leszek. Lábatlanban például simán jó lennék a kispadra.”

A magára hagyott futballgeneráció

Schumann Péter a magára hagyott futballgeneráció egyik tagja volt. Annak a generációnak a tagjai sorban mennek el – nagyon korán. Az elmúlt napokban Müller Sándor, Fabulya György, aztán Schumann Péter hagyott itt bennünket. Korábban Törőcsik András, Mészáros Ferenc és a többiek.

Schumann Péter (balra) és Dunai Ede
Fotó: Dunai Ede

Minden futballsors más. 

Egy-egy rossz pillanat, egy válás, örök barátság az itallal, egy csődbe ment üzlet vagy éppen az elmagányosodás.

Kedvencek voltak, tízezrek tapsoltak nekik, mert akkor még fontos volt, amit csinálnak, akkor még számítottak a gólok, akkor még a Bilbao játékosai is rettegtek tőlük. Az elszálló évtizedek során azonban a feledés sűrű homályában már igazából azt sem tudjuk, mi történt velük, mert eltűnnek, mert nem nézünk rájuk, mert nem keressük őket – sokszor azt sem tudjuk, hol vannak. Legfeljebb a temetőben találkozhatunk velük.

Schumann Péter 2024. április 24-én lett volna 70 éves.

A cikket Dunai Ede könyve, Mező Gábor Prés alatt című rádióműsora és az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.