Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden nyilvánosságra hozta a nyári, németországi Európa-bajnokságon mérkőzéseket vezető játékvezetők névsorát, amelyben a romániai magyar Kovács István is megtalálható.

Az UEFA a dél-amerikai szövetséggel meglévő együttműködése részeként az argentin Facundo Tello számára is lehetőséget ad majd a tornán. A 19 fős keretben ott lesz még többek között Kovács István is, aki múlt héten a Barcelona Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjében vált főszereplővé. A romániai magyar bíró három piros lapja és meg nem adott barcelonai tizenegyese világszerte ellentétes visszhangot váltott ki, a közelmúltban pedig egy magyargyűlölő román klubtulajdonos, és a Sepsi OSK magyar elnöke is megtámadta őt egy-egy meccs után.

A nagykárolyi Kovács István is ott lesz az Európa-bajnokságon
Fotó: FRANCK FIFE / AFP

A 2011-ben a magyar állampolgárságot is megkapó 

Kovács István a legutóbbi Európa-bajnokságon is bíráskodott, akkor a Hollandia és Észak-Macedónia közötti csoportmeccset vezette. 

A legutóbbi idényben, a 2022-es világbajnokság során nyolc mérkőzésen is negyedik játékvezetőként számított rá a FIFA, majd ő volt a Bajnokok Ligája döntőjének negyedik játékvezetője is. A mostani szezonban pedig már BL-meccset vezetett – ennél többet senki nem vezetett ebben a szezonban, így az UEFA-nak ő az első számú játékvezetője idén, ezért aztán nem meglepő, hogy bekerült az Eb-re utazó 19 játékvezető közé.

A 2024-es foci-Eb játékvezetői kerete

Artur Soares Dias (portugál), Jesús Gil Manzano (spanyol), Marco Guida (olasz), Kovács István (romániai), Ivan Kruzliak (szlovák), Francois Letexier (francia), Danny Makkelie (holland), Szymon Marciniak (lengyel), Halil Umut Meler (török), Glenn Nyberg (svéd), Michael Oliver (angol), Daniele Orsato (olasz), Sandro Schärer (svájci), Daniel Siebert (német), Anthony Taylor (angol), Facundo Tello (argentin), Clément Turpin (francia), Slavko Vincic (szlovén), Felix Zwayer (német)

A 17. Európa-bajnokságot 2024. június 14. és július 14. között rendezik meg Németországban, a magyar válogatott a házigazdákkal is egy csoportban szerepel. Marco Rossi együttese a csoportkörben június 15-én 15 órától Svájc, június 19-én 18 órától Németország, június 23-án 21 órától pedig Skócia ellen mérkőzik meg – a svájciak ellen Kölnben, a házigazdák és a skótok ellen Stuttgartban. 

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!