Vágólapra másolva!
Már a klub és a játékos is bejelentette, hogy Raphael Varane távozik a Manchester United csapatától a szezon végén.

A francia válogatottal 2018-ban világbajnoki címet szerzett hátvéd 2021-ben igazolt a Manchester United csapatához a Real Madridtól, de nem éppen a klub legsikeresebb időszakában érkezett az angol klubhoz. Varane megszerzése komoly fegyverténynek tűnt Manchesterben, de Varane nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sokzor volt sérült és a csapattársaihoz hasonlóan ő is soka bizonytalankodott.

Nem tudott a Manchester United alapembere lenni Raphael Varane
Fotó:Lindsey Parnaby / AFP

Varane végül 93 meccsen lépett pályára eddig a csapatban, ezeken két gólt szerzett. Erik ten Hag, a csapat menedzsere elmondta, szerdán a Newcastle United ellen biztosan nem lép pályára, de a holland reménykedik, hogy Varane játszhat még a csapatban, ami esetleg a Manchester City elleni FA-kupa döntőben következhet be vagy a vasárnapi, utolsó bajnokin, ami egyben a Premier League zárófordulója is lesz.

Varane a Manchester United játékosaként egy Ligakupát nyert, valamint 2023-ban már szerepelhetett az FA-kupa döntőjében, ezt ismételheti meg idén is. 2023-ban szintén a Manchester City volt a United ellenfele, akkor nem tudta meggátolni a városi rivális triplázását a United.

Raphael Varane hároméves szerződése a szezon végeztével lejár, így a francia ingyen távozik majd a csapattól. A 31 éves játékos a Real Madriddal háromszor nyert spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját négyszer hódította el, összesen 10 évet töltött a spanyol csapatnál. Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja majd a pályafutását.

Varane Lille-ben született, de a Lens csapatában lett profi játékos. Pályafutása során mindössze három csapatban, a Lensban, a Real Madridban és a Manchester Unitedben szerepelt

Varane már korábban lemondta a francia válogatottságot, összesen 93 meccse volt a nemzeti csapatban, 2016-ban Európa-bajnoki döntőben szerepelt, 2018-ba világbajnok lett, a 2022-es világbajnokságon már nem volt a keret tagja.

 

 

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30