Vágólapra másolva!
Nagy Ádám szerint minden adott, hogy a pénteken rajtoló németországi labdarúgó Európa-bajnokság legyen a legsikeresebb a magyar válogatott számára.

A nemzeti csapat indulása előtt hétfőn Telkiben az M4 Sportnak Marco Rossi szövetségi kapitány kifejtette: két hetet töltött együtt a keret, ezalatt elsősorban a fizikai aspektusra helyezték a hangsúlyt, hiszen a hosszú szezon után különböző bajnokságokból érkeztek a játékosok. Innentől az erőnlét szintentartása mellett a taktikára kerül a hangsúly, valamint a regenerálódásra - írja az MTI.

Nemzeti 11, magyar labdarúgó-válogatott, indulás az EB-re, Telki, 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, Euro 2024, Euro2024, 2024.06.10.
 Marco Rossi leszűrte a felkészülési meccsek tanulságait
Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Az Írországban 2-1-re elvesztett, illetve az Izrael ellen hazai közönség előtt 3-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésekből az olasz szakvezető azt szűrte le: előbb egy pozitív összképű összecsapáson maradtak alul egy kemény ellenféllel szemben - "az elkövetett hibákból persze tanulniuk kell" -, a debreceni találkozón pedig, különösen az első félidőben és leginkább támadásban, jó teljesítményt mutatott együttese egy olyan rivális ellen, amely nem volt ugyanazon a szinten.

"Ebből a mérkőzésből is leszűrtem a tanulságokat, hogy min kell dolgoznunk a következő napokban annak érdekében, hogy eljussunk majdnem a tökéletességhez taktikai szempontból"

 - szögezte le. Rámutatott: magabiztos labdabirtoklásra lesz szükség a kontinensviadalon, kiküszöbölve a lehető legtöbb hibát. Megerősítette korábbi ígéretét, miszerint amennyiben a nemzeti csapat továbbjut a csoportjából, körbetekeri kerékpárral a Balatont.

Nagy Ádám szerint a mostani lehet a válogatott legsikeresebb Eb-je

Nagy Ádámnak segít a nyomás elviselésében és plusz motiváció, hogy már a harmadik kontinensviadalán öltheti magára a címeres mezt, mindent megtesz azért, hogy ez legyen az eddigi legsikeresebb.

Úgy érzem, hogy ehhez minden adott is"

 - szögezte le.

Nemzeti 11, magyar labdarúgó-válogatott, indulás az EB-re, Telki, 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, Euro 2024, Euro2024, 2024.06.10.
Nagy Ádám, a magyar válogatott középpályása az indulás előtt
Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Ezt a tornát inkább a 2016-os franciaországihoz hasonlítaná - amikor csoportgyőztesként léptek tovább és aztán a nyolcaddöntőben búcsúztak a belgákkal szemben -, mivel három éve a részben hazai rendezésű viadalon a halálcsoportból nem sikerült a továbbjutás.

Most jogosan lehet elvárás a szurkolók és a futballszerető magyar emberek részéről, hogy jussunk tovább jó játékkal"

 - fogalmazott Nagy, hozzáfűzve: ehhez az elmúlt időszak sikeressége is kellett, azaz hogy veretlenül jutottak ki az Eb-re. A középpályás sajnálja, hogy az írek ellen megszakadt a veretlenségi sorozat, ugyanakkor szerinte jókor jött az ébresztő pofon.

Az ugyancsak harmadik Európa-bajnokságára készülő Lang Ádám számára nyugalmat jelent a tapasztalat. Kiemelte az összeszokottság fontosságát is, rámutatva, hogy a keret jelentős része hosszú ideje együtt van az összetartásokon.

"Magabiztos vagyok, de finomabban fogalmaznék azzal kapcsolatban, hogy elvárás a továbbjutás" - hangsúlyozta annak kapcsán, hogy minőségi ellenfelekkel fognak megütközni a csoportkörben. Előérzete szerint a mérkőzéseken nüanszok fognak dönteni. - "De nem csak a csoportkörben való szereplés a cél."

A magyar válogatott szombaton Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik. Jövő hét szerdán következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol jövő vasárnap a skótokkal csap össze a nemzeti csapat.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!