Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia
Vágólapra másolva!
Arne Slot, a Liverpool új menedzsere nincs könnyű helyzetben, hiszen a sztárjai közül szinte mindenki a válogatott csapatában szerepel és egyelőre kevesekről tudni, mikor térhet majd vissza a klubhoz.

Szoboszlai Dominik szinte napra pontosan egy éve igazolt a Liverpool csapatába, de akkor még Jürgen Klopp volt a csapat menedzsere, akit azóta Arne Slot váltott, így szinte mindent a nulláról kell kezdeni, hiszen új felkészülés kezdődik, új szakemberekkel. Az angolok felkészülése hamarosan kezdődik, de a csapatból természetesen az éppen zajló világesemények miatt hiányoznak játékosok. Mások mellett Mohamed Szalah, Wataru Endo és Harvey Elliott is most kezdi meg a felkészülést az új idényre, de Alissonnak (Brazília), Luis Díaznak (Kolumbia), Darwin Núneznek (Uruguay) és Alexis Mac Allisternek (Argentína) egyelőre nyoma sincs az edzőközpontban, mivel a Copa Américán vitézkednek, Trent Alexander-Arnold és Joe Gomez (Anglia), Cody Gakpo , Ryan Gravenberch és Virgil van Dijk (Hollandia), Diogo Jota (Portugália), valamint Ibrahima Konaté (Franciaország) pedig még az Európa-bajnokságon van versenyben. Szoboszlai Dominik és Andy Robertson (Skócia) ugyan már befejezték szereplésüket az Eb-n, ők most jól megérdemelt, nagyjából háromhetes pihenőjüket töltik, mielőtt az amerikai túra előtt csatlakoznának a társaikhoz.

Szoboszlai Dominik legközelebb újra klubcsapata mzében szerepelhet majd
Fotó: Paul ELLIS / AFP

Szoboszlai Dominik nyaralása után július második felében tér vissza Liverpoolba, majd a csapatával az Egyesült Államok felé veszi az irányt, így aki kíváncsi lesz arra, hogy a Premier League előző kiírásának bronzérmese miként teljesít a felkészülési mérkőzéseken, annak az éjszaka közepén kell figyelnie majd a csapatot. Július 27-én Pittsburghben a Betis lesz az első ellenfél, majd fő riválisaik közül augusztus elsején Philadelphiában az Arsenallal, két nappal később Columbiában a Manchester Uniteddel csapnak össze a Vörösök. 

Hazatérve a Sevilla ellen játszanak még, majd augusztus 17-én már élesben kellene megmutatnia a Slot-csapatnak, hogy mit tud: a Liverpoolnak az újonc Ipswich elleni idegenbeli bajnokival kezdődik meg a PL új idénye - írja a Magyar Nemzet, amelynek cikke szerint Mohammed Kudust, Riccardo Calafiorit, Jeremie Frimpongot és Édersont figyelik a Vörösök.

Mindent egy helyen az Eb-ről