Vágólapra másolva!
Szomorú hírrel zárult a Szombathelyi Haladás Kft. keddi taggyűlése, az ugyanis úgy ért véget, hogy megszűnt a nagy múltú vasi futballcsapat. A Hali az NB III-as licencét is visszaadja.

Megszűnt a Szombathelyi Haladás Kft., ezzel együtt pedig az 1919-ben alapított nagy múltú zöld-fehér futballklub is. A klub honlapján egy rövid, alig hétsoros közleményben számoltak be a szomorú esetről. A hivatalos hangvételű száraz közlemény így szól: 

"Kedd délután megtartotta tulajdonosi taggyűlését a Szombathelyi Haladás Kft.

A mai volt az ügyvezető igazgató Szántó Erzsébet utolsó hivatali napja és mivel a taggyűlés nem választott helyette új ügyvezetőt, a cég hivatalos képviselő nélkül maradt.

Lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról a többségi tulajdonos Haladás Marketing Kft. képviselője, Homlok Tibor is és az önkormányzat delegáltja, Unger Richard. Az Illés Akadémia delegáltja már korábban lemondott.

A taggyűlésen egyértelművé vált, hogy a Szombathelyi Haladás Kft-nek nincs már igazolt labdarúgója. Eldőlt az is, hogy a Szombathelyi Haladás Kft. visszavonja NB III.-as nevezését - amit ideális esetben - a Haladás VSE, vagy az Illés Akadémia kaphatna meg

- írták. 

A csapat mögött végig kitartó Haladás Szurkolói Kör közösségi oldala könnyező emojikkal adott hírt a történtekről.

"TAGGYŰLÉS: VÉGE
A mai nappal megszűnik a Szombathelyi Haladás Kft. A mai napra odáig jutott, hogy se ügyvezető, se FEB, se játékosa nem maradt..." - írták, pedig egy nappal korábban még arról számoltak be, hogy a csapat megkezdte a felkészülést a hamarosan rajtoló NB III-as szezonra.

A Szombathelyi Haladás VSE 1919-ben alakult meg. Legnagyobb sikereiként háromszor játszott döntőt a Magyar Kupában: 1975-ben, 1993-ban és 2002-ben. A bajnokságban a legjobb eredménye a 2009-es NB I-es bronzérem. A csapatból mások mellett olyan nagyszerű futballisták mutakoztak be a magyar válogatottban, mint Szabó Imre, Novák Dezső, Halmosi Zoltán, fia, Halmoisi Péter, Illés Béla vagy Király Gábor. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!