Vágólapra másolva!
Bő egyéves várakozás után kiderült, nem ússza meg a börtönbüntetést Daniel Alves: a Barcelona és brazil válogatott nemi erőszakkal vádolt egykori labdarúgója négy és fél évre került a rácsok mögé. Ám Dani Alves nem az első – és minden bizonnyal nem is az utolsó – sztársportoló, aki a sportágában nyújtott teljesítménye után/közben törvényt szegett, és semmi nem tudta megmenteni őt attól, hogy a bírósági ítélet börtönbüntetés legyen. A cikkünkben összegyűjtöttünk olyan eseteket, amikor világklasszis sportolók a rácsok mögött is töltöttek valamennyi időt. A bűnök között szerepel erőszak, gyilkosság, drogkereskedelem és rablás is, a balhés sportolók listájában pedig magyar (Borgulya István, Farkas Péter és Ambrus Attila) és külföldi személyek (Marion Jones, Tim Montgomery, John McAvoy, Brittney Griner és Oscar Pistorius) is vannak.

Sportolók a rácsok mögött

Dani Alves botránya – mivel vádolták a brazil válogatott labdarúgót?

A spanyol bíróság február végén bűnösnek találta a Barcelona egykori brazil válogatott labdarúgóját, Dani Alvest nemi erőszak vádjában, így tovább folytatja a sportoló a rácsok mögötti életét. A korábbi sztárfocista egy nőt erőszakolt meg egy barcelonai klubban, a szórakozóhely VIP-részlegén. A nemi erőszak még 2022. december 31-én, hajnalban történt, a tavalyi évben pedig rengeteg fordulatot hozott az ügy. A mexikói csapata tavaly februárban szerződést bontott Alvessel, miután nyilvánosságra került a hír, ezt követően Alvest letartóztatták és börtönbe zárták. A 40 éves exfocista először mindent tagadott, majd azt mondta, valóban találkozott az áldozattal, de nem történt semmi. Később arról beszélt, hogy a másik fél teljes beleegyezésével történt az aktus, áprilisban pedig ehhez még hozzátette, hogy azért hazudott, hogy elrejtse hűtlenségét a felesége elől. Idén februárban, a tárgyalás előtt ötödik alkalommal is megváltoztatta a történetét, ez alkalommal azzal próbált védekezni, hogy részeg volt az ominózus éjszakán, amelyen a vád szerinti szexuális zaklatás történt.

Dani Alves, Barcelona
Dani Alvest négy és fél év börtönre ítélték 
Fotó: Jordi BORRAS / POOL / AFP

A bírósági ítélet alapján végül Dani Alvest négy és fél év börtönbüntetést kapott, amelyet a már az elmúlt évben általa megszokott Brians 2 börtönben kell letöltenie. A körülményekre állítólag nem lehet panasza a helyen Alvesnek, akit korábbi csapata, a Barcelona megfosztott a "legenda" státuszától. A 126-szoros brazil válogatott exfocista 

a futballtörténelem egyik legeredményesebb játékosa, hiszen 43 trófea – köztük három Bajnokok Ligája- és két Copa América-trófea – fűződik a nevéhez.

Oscar Pistorius élete: aki lelőtte a barátnőjét

Szintén aktuálisnak mondható Oscar Pistorius története, ugyanis a hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó éppen idén januárban szabadult a börtönből. Pistorius, akinek tizenegy hónapos korában amputálták mindkét lábát, igazi nemzeti hős volt hazájában: 

2012-ben ő lett az első amputált (műlábakkal versenyző) atléta, aki olimpián is indult. 

2013 Valentin-napján azonban egy gyilkosság miatt örökre megváltozott Oscar Pistorius élete: négy lövéssel megölte a 29 éves barátnőjét, a fürdőszobában tartózkodó Reeva Steenkampot, akiről Pistorius elmondása szerint azt hitte, hogy egy veszélyes betolakodó – a magyarázata ellenére pedig ezért börtönbüntetés járt. 

Végül a szabadulásáig kilenc évet töltött a dél-afrikai sportoló a rácsok mögött, a Pretoriában található Atteridgeville büntetés-végrehajtási intézetben. A hírek szerint szabadlábra helyezték, de csak bizonyos feltételekkel – többek között azzal, hogy 

a hatóságok engedélye nélkül öt évig nem hagyhatja el Pretoria területét, ahol élni fog. 

Továbbá részt kell vennie egy programban, amelynek célja, hogy kezelje dühkezelési gondjait, valamit közmunkát kell végeznie. Mindent igyekeznek azonban a legnagyobb titokban csinálni, ugyanis a helyi büntetés-végrehajtási szolgálatat munkatársai attól tartanak, hogy Pistoriusra több bérgyilkos is vadászni fog. Ezért aztán kijelöltek mellé egy tisztviselőt, aki a nagybátyja tulajdonában lévő birtokon segíti az egykori futót, a területet pedig fegyveresek őrzik a nap 24 órájában.

Marion Jones edzője – hogy került börtönbe a királynő?

Amerika sztárpárja volt a kétezres évek elején a két sprinter, Marion Jones és Tim Montgomery. Mindketten világ- és olimpiai bajnokok voltak, 2003-ban pedig közös gyermekük is született. Az athéni olimpia egyiküknek sem sikerült, majd mindketten doppingbotrányba (az úgynevezett BALCO-botrányba) keveredtek, így utólag eltörölték a legnagyobb eredményeiket, Montgomerynek pedig a világcsúcsát is. Jones sokáig tagadta az ügyet, 2007-ben azonban elismerte, hogy használt teljesítményfokozót Sydney-ben, így mindhárom 2000-es olimpiai aranyérmét elvették.

Tim Montgomery, Marion Jones
Tim Montgomery és Marion Jones ünnepelt sztárokból börtöntöltelékek lettek
Fotó: CHRISTOPHE SIMON / AFP

A BALCO-botrány első fő áldozata 2003-ban éppen Marion Jones exférje, a súlylökő C. J. Hunter volt, majd Marion Jones edzője, Trevor Graham robbantotta ki még inkább a rengeteg amerikai atlétát érintő botrányt egy, Amerikai Doppingellenes Ügynökséghez eljuttatott "névtelen" bejelentéssel. Jonest végül 2007-ben, a vallomása után két évre el is tiltották a sporttól, a nyilvános beismerése során pedig Jones azt is bevallotta, hogy 

hazudott, amikor korábban Montgomery dopping- és pénzmosási ügyében eskü alatt azt állította, hogy az akkori férjétől nem kapott 25 ezer dolláros csekket 

– Jones tehát természetesen nem a doppingbotrány, hanem hamis tanúskodás miatt kapott hat hónapos börtönbüntetést 2008-ban. Tim Montgomery ennél is nagyobb büntetést kapott: adócsalásért és pénzmosásért 46 hónapot töltött a sportoló a rácsok mögött, később pedig heroincsempészés miatt ez a büntetése még tovább súlyosbodott. Jones nem mellesleg a szabadulása után kosárlabdára váltotta az atlétikát.

Ki az a John McAvoy?

Röviden: egy olyan, aki a listánk többi tagjától eltérően nem élsportolóból lett börtöntöltelék, hanem fordítva. Az 1982-ben született John McAvoy egy szegény, brit bűnözőcsaládból származott, és ő is már fiatalkorában sorra szegte meg a törvényeket, elsősorban rablás formájában. 2005-ben éppen 

egy pénzszállító autót akart kirabolni egy bűntársával együtt, amikor a rendőrség lecsapott rájuk, és McAvoy ismét börtönbüntetést kapott. 

A büntetésének idejéből két évet Nagy-Britannia legszigorúbban őrzött börtönében, a Belmarsh-ban töltött le, ahol a nála is elvetemültebb bűnözők közé került, John McAvoy pedig rádöbbent, hogy meg akarja változtatni az életét. 

John McAvoy, triatlon, Ironman
John McAvoyból Ironman-triatlonista lett a szabadulása után
Fotó: JOHN MCAVOY / AFP

A börtönben elkezdett használni egy ergométeres evezőpadot, méghozzá olyan szinten, hogy világrekordokat is megdöntött a gépen. 2012-ben szabadulhatott, majd rögtön ki akarta próbálni a valódi evezést, ám túl idősnek tartották ahhoz, hogy elkezdje a sportágat. Így aztán 

McAvoy a hosszútávú triatlonozásba fogott, és egyre több Ironman-versenyen vett részt, jobbnál jobb eredményekkel. 

Hamar felfigyelt rá az egyik legnagyobb sportszergyártó, és mindmáig ő az egyetlen, Nike által szponzorált Ironman-triatlonista. John McAvoy saját alapítványt hozott létre és könyvet adott ki – mindkettő céljaként azt fogalmazta meg, hogy „az emberek igenis meg tudják változtatni az életüket”.

Brittney Griner és a fogolycsere

A kétszeres olimpiai- és világbajnok, WNBA-győztes amerikai kosárlabdázó, Brittney Griner 2015-től a négyszeres Euroliga-győztes Jekatyerinburg játékosa volt, amikor 2022 februárjában a seremetyjevói repülőtéren előállították, mivel 

a táskájában kannabisz tartalmú olajat találtak, amelyet az ügyészség mostani állásfoglalása szerint tudatosan megpróbált elrejteni a hatóságok elől. 

Az orosz vámhivatal nagy mennyiségű kábítószer csempészete miatt indított eljárást Griner ellen, majd az év augusztusában elítélte őt az orosz bíróság – kilenc évet kellett volna töltenie Brittney Grinernek az orosz börtönben.

2022 decemberében azonban alkut kötött egymással az Egyesült Államok és Oroszország a kosárlabdázó ügyében: az oroszok a hírhedt fegyverkereskedő, Viktor Bout szabadságáért cserébe elengedték Girnert, azaz fogolycsere történt. A sportolónő végül a tíz hónapos fogvatartás után hazatért, és az észak-amerikai női profi kosárlabdaligában érdekelt Phoenix Mercury csapatában folytatta a pályafutását.

Farkas Péter büntetése – szökésben is volt Barcelona olimpiai bajnoka

Magyarországról is akadnak ismert esetek, amikor sportolók a rácsok mögött töltöttek némi időt. Az egykori birkózót, Barcelona olimpiai bajnokát, a dobogó tetején az aranyérmébe beleharapó Farkas Pétert 2004-ben vették őrizetbe, mert a testvérével együtt egy 18. kerületi ingatlan pincészetében kannabiszt termesztettek, amiből marihuánát állítottak elő. A bíróság először felmentette Farkast, majd a megismételt eljárásban öt év fegyházra ítéltek, azonban Farkas és testvére 

az ítélethirdetés szünetében kisétált a bíróságról, és bár testvérét már másnap elfogták, ő másfél évig bujkált.

 2009 karácsonyán Andorrában fogták el, és 2010 elején kezdte meg börtönbüntetését, amelyet ötről másodfokon hét évre súlyosbítottak. A hétből végül négy évet kellett leülnie: a kábítószerrel való visszaélés miatt elítélt olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózó 2014 augusztusában szabadult.

Miért "viszkis" Ambrus Attila?

Az Újpest jégkorongkapusaként magyar bajnoki ezüstérmes, erdélyi születésű Ambrus Attila fiatalkorát és pályafutását is végigkísérték a bűntényei, ugyanis több rablást is elkövetett a profi karrierje alatt. Posta- és bankrablásai előtt jellemzően elfogyasztott néhány deciliter whisky-t a közeli kocsmákban, ám 1999-ben másodszor is elfogták, és 2002-ben 17 év fegyházbüntetést szabtak ki rá. Végül jó magaviselete miatt Ambrus Attilát 2012-ben feltételesen szabadlábra helyezték, az elmúlt években pedig keramikusként és médiaszereplőként vált ismertté – többek között a TV2 Ázsia Expressz című műsorának első évadjába is meghívták, amit 2017-ben meg is nyert.

Borgulya István és a magyar bundabotrány

A Magyar Labdarúgó-szövetség még 2009-ben tett feljelentést bajnoki mérkőzések eredményeinek elcsalása miatt, a vizsgálatot pedig 2023. november 21-én zárták le jogerősen. Négy személynek is büntetés-végrehajtási intézetbe (fegyházba vagy börtönbe) kell vonulnia, és köztük van az NB III-as Balatonfüred előző vezetőedzője, a Budapest Honvéd labdarúgójaként magyar bajnok és kupagyőztes egykori olimpiai válogatott csatár, Borgulya István is. A fogadási csalási botrányba keveredett, mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől is eltiltott

Borgulya nyolc hónapos börtönbüntetése az idei év elején kezdődik, ám kedvezménnyel akár három-négy hónap után szabadulhat. 

A korábbi focista a Mandinernek elmondta, szeretne minél hamarabb túl lenni a büntetésén, hiszen már 15 éve nem élheti anélkül az életét, hogy a bundabotrány álljon a középpontban.

A felsoroltakon kívül is bőven akadnak esetek, amikor világklasszis sportolók a rácsok mögött éltek egy ideig. Többek között O. J. Simpson, Mike Tyson, Tonya Harding, Ronaldinho, Robinho és Boris Becker is idesorolható, az ő történeteiket ebben és ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!