Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga vezérkara úgy próbál meg segíteni a nehéz helyzetben lévő Denver Nuggetsen, hogy a csapat otthonául szolgáló Pepsi Centerben rendezik meg a 2005-ös All Star-gálát.

Az NBA elöljárói és a klubtulajdonosok ettől azt remélik, hogy az eddiginél sokkal többen vásárolnak majd bérletet és jegyet a vergődő együttes mérkőzéseire.

A denveri alakulat az elmúlt 13 szezon közül 11-szer több vereséggel zárt, mint győzelemmel. A 2002/03-as idényben 17 siker mellett 65 kudarcot jegyzett, s természetesen esélye sem volt a rájátszásba kerülésre.

A város 1984-ben már otthont adott a liga legjobbjainak gálájának.