Vágólapra másolva!
A Brooklyn Nets 120-108-ra legyőzte a vendég Houston Rockets csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján, ezzel átvette a vezetést a keleti főcsoportban.

A gárda két legjobbja a 31 pontos Kyrie Irving és a 28 pontos Joe Harris volt. A Houston korábbi sztárja, James Harden ezúttal csupán 17 pontot szerzett,

mivel sérülés miatt számára hamarabb véget ért a mérkőzés.

Steve Nash vezetőedző szerint kulcsjátékosa nem hosszú időre dőlt ki.

Kyrie Irving 31 pontot dobott a Rockets ellen Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Mike Stobe

Nem sikerült jól a center Andre Drummond bemutatkozása a címvédő Los Angeles Lakers színeiben, ugyanis egyrészt a két legjobbját, LeBron Jamest és Anthony Davist nélkülöző csapata simán kikapott a Milwaukee Buckstól, másrészt ő maga ujjsérülést szenvedett, ezért idő előtt elhagyta a pályát. A Clevelandtől három napja megszerzett játékos így mindössze négy pontot ért el. A vendégeket elsősorban a 28 pontos Jrue Holiday és az elmúlt két idény legértékesebb játékosának választott, ezúttal 25 pontot és 10 lepattanót szerzett Jannisz Antetokunmpo vezette sikerre.

A Bucks három vereséget követően tudott ismét győzni.

A nyugaton éllovas Utah Jazz sorozatban hetedszer nyert, a csapatból ezúttal hárman is 20 pont fölé jutottak. Közülük a legeredményesebb, Mike Conley volt a meccs hőse a Memphis Grizzlies otthonában, mivel 26 pontjából 13-at az utolsó negyedben szerzett. A hazaiaknál Ja Morant 36 pontot ért el, de végül ez is kevésnek bizonyult.

A Dallas Mavericks a nagyszünetben 19 ponttal vezetett a Boston Celtics vendégeként Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Maddie Meyer

A Dallas Mavericks a nagyszünetben 19 ponttal vezetett a Boston Celtics vendégeként, és még a záró játékrész előtt is 17 pontos előnye volt, végül azonban csak szoros küzdelemben múlta felül riválisát.

A találkozó legjobbjának Luka Doncic bizonyult, aki 36 ponttal segítette a texasiakat.

A játéknap legeredményesebbje a Phoenix Suns játékosa, Devin Booker volt 45 ponttal. Az arizonai csapat másik ásza, Chris Paul 19 ponttal és 14 gólpasszal vette ki a részét a vendég Chicago Bulls legyőzéséből. A Suns sorozatban negyedszer nyert, a Bulls egymást követő ötödik vereségét szenvedte el.

Eredmények:

Brooklyn Nets-Houston Rockets 120-108
Detroit Pistons-Portland Trail Blazers 101-124
Indiana Pacers-Miami Heat 87-92
Boston Celtics-Dallas Mavericks 108-113
Memphis Grizzlies-Utah Jazz 107-111
Minnesota Timberwolves-New York Knicks 102-101
Oklahoma City Thunder-Toronto Raptors 113-103
San Antonio Spurs-Sacramento Kings 120-106
Los Angeles Lakers-Milwaukee Bucks 97-112
Phoenix Suns-Chicago Bulls 121-116