Hat nappal a második félév befejezése előtt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:


A gyárakban és bányákban már készítik a számadást arról, miképp teljesítették a félévi feladatokat. Sokfelől érkezett már eddig is hír, hogy határidő előtt 8-10-12 nappal befejezték a tervet. Az üzemek többségében pedig azt számolják: mi hiányzik még a terv teljesítéséhez.

Pótoljuk a májusi elmaradást

A Csepel Autógyárban Fölkl József fődiszpécser a következőket mondja:
- A félévi tervet teljesíteni fogjuk. Pótoljuk a májusban keletkezett elmaradást. Ebben a hónapban 140 százalékra kell teljesítenünk az exportkötelezettségeinknek eleget tegyünk - ez meg is lesz. Az önköltségi tervet az első negyedévben teljesítettük, a második negyedévben még jobb lesz az eredmény.


A kooperáló üzemeknek - a Vörös Csillag Traktorgyárnak, az Ikarusnak, a MÁVAG-nak - májusban adósok maradtunk motorokkal, s most úgy kell szállítanunk, hogy ezek a gyárak is teljesíthessék félévi tervüket. Ez nem lesz könnyű feladat, de megoldjuk.

Az RM segítsen az emagnak!

Az EMAG-ból Kővári János igazgató így nyilatkozik: - Kombájnból sok volt az adósságunk, de a hónap végéig teljesen letörlesztjük. Elmaradtunk, a csehszlovák exporttal. Ebben a hónapban még százhúsz B típusú vágószerkezetet és százötven CM típusú kombájnt (ez új típus, most júniusban kezdtük gyártani) kell szállítanunk Csehszlovákiának. Ha a Rákosi Művek Nagytömegcikk-gyára idejében küldi a forgácsolásra kiadott alkatrészeket, nem lesz fennakadás. Üzemünk június 20-ig teljesítette a Fogaskerékgyárnak kooperációs kötelezettségét.

Előreláthatóan 102 százalék...

A hazai Pamutszövő főmérnöke, Fodor Ambrus elvtárs közli:
- Előreláthatóan 102 százalékra teljesíti az üzem a félévi tervet lehet, hogy többre is, de ennyi biztos!


A szövöde az első negyedévben keletkezett 46 óra elmaradásból 30 órát pótol 22 ezer méter áruval adós marad.


A kikészítő 103 százalékra teljesíti félévi tervét. Az egész gyár két és fél százalékkal több első osztályú árut termel, mint amennyit a terv előírt. Az exporttervet az első negyedévben 108 százalékra teljesítette az üzem, a második negyedben 110-112 százalék lesz az eredmény,

Az exporttervet mindenképpen teljesítjük...

Ikarus Pekingben

Az Ikarus-gyár fődiszpécser-helyettesének, Cséfalvi István elvtársnak a válaszából nem derül ki, hogy teljesíti-e a gyár félévi tervét. Az exportot mindenesetre, a félévi befejezett termelési tervet május végéig 73 százaléka teljesítették. Áprilisban és májusban jócskán elmaradtak az autóbusz-exporttervvel. Burmának májusban kellett volna megkezdeni a szállást és június 15-ig befejezni. Ehelyett csak most kezdik meg a szállítást. Elmaradtak a kínai export-autóbuszokkal is. Főleg az új konstrukciójú burmai kocsik miatt késtek.

A félévi exportterv teljesítéséhez - mert feltétlenül teljesíteni akarják - még el kell készíteniük 20 darab 55-ös farmotoros autóbuszt, 33 darab új konstrukciójú kocsit Burmának és 10 darab 31-est Kínának. A munkaigényesebb 55-ös farmotoros autóbuszokból az eredetileg tervezettnél lényegesen többet gyártanak, alacsonyabb önköltséggel.

Szombaton is érkezett néhány távirat a szerkesztőséghez, amelyben a terv teljesítését jelentik a dolgozók. A Budapesti Konzervgyár kollektívája arról adott hírt: 22-én 21 órakor fejezte be félévi tervét. A királdi aknaüzemegység az első félévi termelési tervét 23-án 15 órakor teljesítette. A bányászok ígérik: a félév végéig még 4000 tonna szenet adnak terven felül a népgazdaságnak.