Háfra Mari, a vibráló csillag

Vágólapra másolva!
Vannak nők, akik idővel kiszabadulnak közismert partnereik tömegvonzása alól, hogy aztán az idők végeztéig dicső és fényes csillagként világítsanak saját, asszonyi univerzumuk közepén.
Vágólapra másolva!

Madame Pompadour és Madame Dubarry már nem XV. Lajosra emlékezteti az embereket, hanem arra a titokzatos és elbűvölő asszonyi befolyásra, melyről - a neki tulajdonított - "Cherchez la femme!" közbesuttogással a nagy Voltaire is megemlékezett.

Bár nevét a mai napig viseli, Priscilláról sem az isteni Elvis jut a halandó férfi eszébe, ennél a férfi lényegesen következetesebb, és a nők is inkább gondolnak egy parfümre, mert ők meg sokkal praktikusabbak az élet dolgaiban. És így van ez jól. Hiszen az igazi nőt semmi sem kötelezi arra, hogy egykori kedvesére emlékeztesse a többieket. Így van ez Háfra Marival, Zámbó Jimmy egykori kedvesével is. Azaz, így is meg nem is.

Háfra Mari arcát, szemeinek különös metszését feltehetőleg már az egész ország ismerte és csodálta, amikor az énekeshez fűződő viszonyáról írt könyve kapcsán a nevét is mindenki megtanulta. Nem Jimmy tette közismertté, ám szerelmük okán vált híressé egy pillanat alatt. Emiatt sokan azt gondolhatják, hogy afféle hullócsillagként, valami nagy és izzó anyaghalmazból leválva jelent meg előttünk az "éjszakai égbolton", hogy önnön hiúságának felégetésével akár, de a valódi csillagot mímelve pár percre meghökkentse vagy elkápráztassa a távoli napok fárasztó és elszomorító látványába belefáradt tekintetű tízezreket. Pedig nem. Láttuk és ismertük már korábban is, csak nem tudtuk azonosítani. Ehhez kell a szerelem. A szerelmes ember ismerni véli a másikat; a közismert ember kedvesét pedig felismerni vélik a többiek.

A baleset után nem akartam nyilatkozni, meséli Mária, de egyre többször telefonáltak különböző újságok szerkesztőségeiből, hogy az olvasók tudni szeretnék, kicsoda az a Háfra Mari, akit a könyvében Jimmy is megemlített. Lassan határoztam el magam. Aztán megírtam a saját könyvemet. Arra gondoltam, ha ő felvállalt, megtisztelt, tulajdonképpen megszólított, akkor megadta a jogot arra, hogy megemlékezhessek róla. Bármilyen régen múlt is el köztünk a szerelem, barátként úgy éreztem, felelnem kell neki.

Csikós Attila