Gérard Depardieu megtért

Vágólapra másolva!
Vasárnap délután Gérard Depardieu - állítása szerint - élete legfontosabb és legőszintébb produkciójával mutatkozott be Párizsban. Nem a vásznon és nem színpadon, még csak nem is egy szerep álarca mögé bújva. A Notre-Dame gyülekezetét választotta közönségül arra, hogy világgá kürtölje frissen meglelt vallásosságát és tolmácsolja annak szavait, aki rávezette erre az útra.  
Vágólapra másolva!

Depardieu - már a név is azt jelenti: Istentől származó. Gérard Depardieu-nek azonban ez sokáig nem jelentett semmit. Az 54 éves színész épp az erkölcsösségtől távol álló, kicsapongó életéről volt híres. Féktelen hedonizmusáról és zaklatott magánéletéről. Aztán épp 2000-ben katartikus élményben volt része: találkozhatott II. János Pállal, aki kezébe adta Szent Augustinus hitvallását. "Be kell vallanom, hogy addig nem is hallottam róla" - mesélte két évvel később.

A pápa kulturális tanácsadója, Paul Poupard azonban kisegítette őt, és mesélt neki a dél-afrikai püspökről, aki szintén léha életet élet addig, míg nem találkozott Szent Ambrussal Milánóban. Ő vezette be a keresztény tanokba, mígnem Szent Augustinus 13 évvel később már saját hitvallását fogalmazta meg. Poupard azt javasolta Depardieu-nek, hogy készítsen filmet a történetből, erre azonban nem került sor. Szent Augustinus tanai viszont a színész mindennapos olvasmányaivá váltak.

Forrás: MTI
Depardieu megérkezik Pialat temetésére

"Augustinus útkeresése mélyen megérintett, és ráébresztett arra, hogy milyen törékeny az életünk"- nyilatkozta Depardieu, aki Maurice Pialat nemrégiben tartott temetésén beszélt először nyilvánosan a hitéről. Pialat sokat jelentett a számára mind emberileg, mind szakmailag, hiszen 1987-ben az ő rendezésében forgatta A Sátán napja alatt című filmet. Ebben egy meggyötört papot alakított, akit mindig megkísért a Gonosz. Az alkotás elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát.

Depardieu "pálfordulásáról" a katolikus egyház is tudomást szerzett, és örömmel fogadta kegyeibe. Az általuk kiadott újságok és televíziós műsorok kedvelt vendége lett, ő pedig szívesen mesél frissen szerzett élményeiről. A Le Pélerin című lapban például elmondta, hogy a 354 és 430 között élt Szent Augustinus tanai szinte minden problámájára választ adtak, és példát mutattak pontosságból és modern gondolkodásból. "A személyiségemnek van egy misztikát befogadó, vallásos oldala, ugyanakkor egy kétkedő aspektusa is, mely mindig felteszi a kérdést, hogy 'miért?'. Augustinus írásaiban épp az a fantasztikus, hogy mindkét oldalt bemutatja, felteszi a kérdéseket, és kutatja rájuk a választ - azzal foglalkozik, hogy kik is vagyunk valójában és miért élünk a világban."

Gérard Depardieu pedig úgy érezte, hogy ezeket a felfedezéseket meg kell osztania a közönséggel, ezért vasárnap délután főként egyházi méltóságokból álló hallgatóság előtt felolvasott Szent Augustinus hittételeiből a Notre-Dame ódon falai között.