Hat dolog, amit 2017-ben enni fogunk

2017.01.02. 14:23

Jó zsírok, csírák, bab és lencse az új esztendő legfontosabb újdonságai, de persze azért a gluténszegény alapanyagok trendje is folytatódik.

Az új év új trendeket is hoz magával a gasztronómiában, de nem kell megijedni, nem várható semmi extrém, nem térnek vissza a molekuláris őrültségek. Ha ennivalóról van szó, akkor 2017-ben elsősorban az egészségre fókuszál a piac, de az ízek is fontosak. Különösen fontosnak tartjuk, hogy annyi év ostoba és felesleges harca után a zsírok végre visszakapják a becsületüket. Tejszínnel és gyümölcslével folyó kánaán vár tehát ránk idén és még az Alzheimert is megúszhatjuk, ha elég babot eszünk.

Az új quinoa

Sok magyar fogyasztó valószínűleg még a "régi" quinoát sem ismeri, pedig remek alapanyagról van szó, ami nem csak egészséges, de finom is. Mostanra már az ára sem vészes, mint volt, bár még mindig jóval ezer forint felett jár kilója.

Az új szupermagot sorghumnak hívják, de magyarul valójában ez csak cirok, ahogy egy kedves olvasónk felhívta rá a figyelmet. Természetesen gluténmentes és csodálatos forrása a rostnak, illetve a fehérjének. Magnéziumot és vasat, B-vitaminokat is tartalmaz, szóval tényleg rengeteg jó tulajdonsággal rendelkezik. Amerikában már chips, liszt és gabonapehely formában is kapható, illetve ki is lehet pattogtatni, mint a kukoricát. Sőt, még pálinkát is készítenek belőle, ami "nyilván egyáltalán nem árt". Európába még igazán tört be a cirok, de idén várható, hogy minden bioboltos ezzel hirdeti majd magát. 

Így néz ki a sorghum, azaz cirok aratás előttForrás: Wikipedia

Csírák

Az idősebbek még biztosan emlékeznek a csírák első forradalmára, amikor nedves vattán, később erre a célra készült kis edényekben boldog-boldogtalan magokat csíráztatott otthon. Nos, a kis zöld izék idén visszatérnek és ismét elárasztják a piacot.

A korábbi gabonacentrikussággal szemben azonban most az olajos magvak és a babok hajtásai is népszerűvé válhatnak. Előnyük megint csak a rost és a fehérje, de bizonyos források szerint segíthetnek deaktiválni bizonyos savakat, így könnyebben felszívódnak az ásványi anyagok. A zabcsíra például négyszeres mennyiségben tartalmaz folsavat a maghoz képest.

Arra kell vigyázni, hogy csíráztatáshoz csak kezeletlen magokat szabad használni és természetesen nem jó őket melegíteni, nyersen kell elfogyasztani. Turmixba is tehetjük, ha nem bírjuk az ízét, ott elfér, de akinek nincs kedve vele bíbelődni, megveheti készen vagy por formátumban is.

Búzacsíra a cserépbenForrás: Halmos Mónika

Növényi fehérjék

Már a listánk első két résztvevőjénél is elhangzott a fehérje varázsszó, de a növényi fehérjék minden eddiginél fontosabb szerepet kapnak. Az itthon a hüveselyek néven ismert táplálékcsoport azért is lett minden eddiginél népszerűbb, mivel több kutatás is úgy látja, hogy fogyasztásuk csökkenti az Alzheimer kockázatát. Márpedig, ha valamitől érdemes félni, hát az elbutulástól biztosan, kevés rémisztőbb betegség létezik ennél. A bab, lencse és borsófélék ráadásul még finomak is és sokkal, de sokkal többféle módon elkészíthetőek, mint ahogy azt a magyar konyha megszokta.

Jó recepteket az interneten is találhat, de ha igazán rendes áttekintést szeretne a témában, Bezselics Ildikó új szakácskönyvét, a Magokat nagyon ajánljuk, profi munka. Még babos édesség is van a könyvben!

Csokis bab!Forrás: www.tothmilan.hu/Toth Milan

Jó zsírok

Eddig is tudtuk, hogy nem minden zsírral van baj, 2016-ban viszont fény derült arra a szinte már csalásnak nevezhető lobbitevékenységre, amivel a cukoripar évtizedekkel ezelőtt elhitette a világgal, hogy zsírtalanul kell ennünk.

Lassacskán az összes nemzeti dietetikus szervezet rehabilitálja a jó zsírokat és végre visszaadják az olajos magvak, az avokádó és a lazac becsületét. Azt szeretnénk még megérni, hogy a tejtermékek területén is teljesen megszűnjön a zsírszegény őrület és az új nemzedékek megismerhessék a valódi ízeket. Kíváncsian várjuk, hány évre lesz ehhez szüksége a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének.

Zsíros túró zsíros tejföllel az igazi!Forrás: Ács Bori

Drónok és robotok

Nem vagyunk benne biztosak, hogy a drónnal történő pizza házhoz szállítás vagy a robotos ebédfutár valóban még az idén meghódítja a világot, de a gazdagabb országokban nagyon komolyan veszik ezeket a lehetőségeket. És bizony azt sem gondoltuk volna, hogy a drónok ilyen rövid idő alatt ekkora népszerűségre tesznek szert, úgyhogy nem lehet kizárni, hogy egyszer csak az ablakon keresztül érkezik majd a pepperonis pizza. Csak ne felejtsük el időben kinyitni.

Az új pizzafutár?Forrás: Zirig Árpád

Magas nyomáson

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk a 2017-ben várható nemzetközi italtrendeket, de nehezen tudjuk elképzelni, hogy a spirulina tej vagy a nyírvíz itthon is valóban elterjedjen. Az viszont egyértelmű hazai jelenség, hogy a minőségi gyümölcs- és zöldséglevekre egyre nagyobb az igény.

A nagy nyomáson préselt levek népszerűsége folyamatosan növekszik, minden nap több helyen látjuk őket megjelenni. Mi is próbáltuk őket és bár elképesztően finomak, ezeket a leveket elsősorban a belső értékeik miatt érdemes inni, nem szomjúság oltására, ahhoz elég drágák. Lehet már kapni kifejezetten emésztéshez és immunrendszer javításhoz való keverékeket, láthatóan számos probléma megoldásában segíthetnek. És hát csodálatos az ízük is, na.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK