Az MP3 mögött álló Thomson és Fraunhofer cégek másolásvédelmi technológiával vértezi fel a népszerű zenefájlformátumot, így az abban rögzített zenéket nem lehet majd illegálisan terjeszteni a világhálón.

Mint ismeretes, a német Fraunhofer Institute által kilencvenes évek elején kifejlesztett MP3 tömörítési eljárással például az audio-CD-ken lévő zeneszámokat lehet az  eredeti méret körülbelül egytizedére tömöríteni. Az MP3 nem tartalmaz semmilyen másolásvédelmet, az ezzel tömörített hanganyagokat szabadon lehet másolni, s az MP3-ként tárolt zenék szélessávú netkapcsolaton keresztül könnyedén továbbíthatók. A technológia javarészt ezen lehetőségeinek  köszönhetően vált az internetes zenecserélők tízmilliós nagyságrendű felhasználói táborának kedvenc fájlformátumává, s egyben a lemezkiadók egyik legádázabb ellenségévé. 

Kedden az MP3-szabvány egyik tulajdonosa, a francia Thomson cég egyik felsővezetője úgy nyilatkozott: nyílt szabványokon alapuló digitális másolásvédelemmel ruházzák fel a népszerű zeneformátumot, így azt például az Apple iTuneshoz hasonló, letölthető fájlokat kínáló online zeneboltok is használhatják majd. Az új típusú MP3-ak esetében ugyanis a lemezkiadók szabályozhatják majd, hogy az adott állományt hány alkalommal lehet átmásolni vagy optikai lemezre archiválni. A megadott limiten felüli másolatokat ugyan le lehet játszani, de ezek minősége töredéke lesz az eredeti kópiáénak.

A másolásvédelemmel ellátott újfajta MP3-állományokat a jelenleg piacon lévő eszközök döntő többsége nem lesz képes lejátszani, csak az illegális másolatokkal megegyező minőségben. Egyes most kapható lejátszókat - új szoftverrel - kompatibilissá lehet majd tenni az új formátummal is. A Thomson képviselője ugyanakkor azzal érvel, hogy az  MP3 szabvány új változatán évekig nem fognak változtatásokat eszközölni, így a lejátszókat és hifi-termékeket gyártó cégek bizton támaszkodhatnak arra, nem kell olyan gyakran módosításokra koncentrálniuk, mint a konkurens technológiák  - például a Microsoft Windows Media és a RealNetworks - esetében. Egyes szakértők szerint egy vadonatúj, másolásvédett zeneformátum bevezetése az MP3 márkanév alatt igencsak összezavarhatja a felhasználókat. A Thomson közlése szerint a vállalat jelenleg tárgyalásokat folytat chipgyártó cégekkel és internetes zeneboltokkal, s várakozásai szerint az újfajta formátumot támogató első eszközök és szolgáltatások már az idei év végén piacra kerülhetnek.