Az Internet Explorer és a Firefox új riválissal lesz kénytelen felvenni a küzdelmet a közeljövőben.

A Sleipnir névre keresztelt böngésző Japánban már ma is elég széles felhasználóbázissal rendelkezik. A fejlesztő cég által közölt adatok szerint a japán felhasználók kilenc százaléka használja a távol-keleti böngészőt. A szoftvert a Fenrir nevű, oszakai székhelyű cég fejleszti 2005 óta, és nemrég angol nyelven is elérhetővé tették. A cég vezetése úgy döntött, most érkezett el a nemzetközi piac meghódításának ideje.

Angol, spanyol, francia

A csöppet sem szerény tervek szerint az elkövetkezendő néhány év során a Sleipnir jelenlegi körülbelül százezres tábora tizenhétmilliósra növekszik. Merjünk nagyot álmodni ugyebár - hiszen ha utánaszámolunk, ez a jelenlegi piac mintegy öt százalékát tenné ki. Első lépésben az angol nyelvű felhasználók elcsábítása a cél, ám a fejlesztők már dolgoznak további népszerű nyelvek támogatásán is, mint például a francia és a spanyol.

A germán mitológiából származó, Odin nyolclábú lováról elnevezett Sleipnir böngésző alapvetően a képzettebb felhasználók számára készült, legalábbis a fejlesztő cég állítása szerint. Egyik legnagyobb erénye a felhasználóbarát testreszabhatóság. A Sleipnir alapvetően két layerrel rendelkezik, amelyek között egy sima gombnyomással válthatunk. A Trident nevű a Microsoft által fejlesztett Internet Explorerben található, míg a Gecko a Firefox kinézetéért felelős - nos, mindkettő megtalálható az új böngészőben. Bizonyára mindenki, aki szörföl egy ideje, szembesült már azzal a helyzettel, hogy a megtekintett lap egészen máshogyan néz ki, sőt esetenként máshogy is működik a két elterjedt browser alatt.

Kétarcú böngésző

A japán megoldás egy kis gomb a bal alsó sarokban, melynek hatására mi magunk választhatjuk ki, hogy akkor mi most inkább IE, vagy Firefox üzemmódban szeretnénk megtekinteni a webhelyet. Természetesen ennél jóval több egyediségre lesz szükség ahhoz, hogy a felhasználók a Sleipnir mellé álljanak, hiszen az említett problémát például Firefox alatt külső bővítmény segítségével már megoldhatjuk (a legnépszerűbb ilyen az IE Tab).

A Sleipnir egyébként szintén kezeli a böngészőfüleket, külső fejlesztésű kiegészítőket és kinézete is tetszőlegesen változtatható lesz skinek segítségével. A fejlesztők weboldalán ezen kívül "a mindenre kiterjedő személyre szabhatóság" szerepel a szoftver legnagyobb előnyeként, melyet bővebben még nem fejtettek ki, mindenesetre a fejlesztők folyamatos információáradatot ígérnek a további újdonságokról. Meglátjuk: a jelenlegi, 2.7-es változat már letölthető, és az ígért funkciókkal remélhetőleg nemsokára érkezik a hármas verzió is.

(PCWorld.hu)