Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Androidokkal támad otthonainkban a T-Mobile

Vágólapra másolva!
Mint egy a  New York Timeshoz került bizalmas és szigorúan titkos dokumentumból kiderült, két Androiddal - a Google nyílt forráskódú operációs rendszerével - felszerelt eszközzel jelenik meg valamikor a jövő év elején az Egyesült Államokban a  T-Mobile.
Vágólapra másolva!

Bár Peter Dobrow, a T-Mobile szóvivője nem kívánta kommentálni a hírt, azt elismerte, hogy vállalata több Android-alapú készüléket tervez piacra dobni. Tavaly versenytársai közül elsőként mutatta be Android-alapú telefonját a HTC G1-et a T-Mobil, amely az AT&T, a Verzion és a Sprint után az Egyesült Államok negyedik legnagyobb mobilszolgáltatója.

A Google által felkarolt Androidot, amely az Apple, a Microsoft és a Nokia hasonló rendszereinek teremt konkurenciát, mobil eszközöktől számítógépekig egészen széles termékpalettán használható keretnek fejlesztenek. Annak ellenére, hogy az Android elég lassan kezdett elterjedni, mára mind a mobilszolgáltatók, mind a készülékgyártók meglátták a benne rejlő lehetőséget - a Samsung a minap jelentette be, hogy még ebben az évben számos Android-alapú telefont dob az amerikai piacra a T-Mobile és a Sprint segítségével, emellett a Motorola és a HTC is tervezi hasonló készülékei megjelenését.

A T-Mobile döntése, hogy az Androidot választja, rámutat arra, hogy a közeljövőben mennyire elmosódik a határ a mobiltelefonok és a számítógépek között. A nyilvánosságra került dokumentum szerint a két eszköz egyike tulajdonképpen egy 7 colos, érintőképernyővel ellátott, billentyűzet nélküli laptop, amely netbookokhoz hasonló használhatóság mellett az otthoni eszközök adatait is képes lesz kezelni - a mobillal készített fotókat átküldhetjük majd a Cameo digitális képkereteknek, kapcsolatot teremthetünk a digitális fényképezőgépekkel, a riasztórendszerrel, webkamerákkal, de akár a televízióval is.

A napvilágra került másik eszköz egy, a Verzion HUB-jára hasonlító "vonalas" telefon, amely a töltésért és adatszinkronizálásért felelős dokkolóval egészül ki.

Az iPhone érintőképernyős technológiájáért felelős Mark Hamblin szerint - aki jelenleg szintén Android-alapú eszközön dolgozik - a mobiltelefonok kínálta szolgáltatásokat messze túlszárnyaló lehetőségeket rejtenek a vonalas szolgáltatásokhoz kapcsolódó otthoni hordozható eszközök.

Elemzők szerint az érintett telefonszolgáltatók az új eszközökkel vonalas szolgáltatásaikat is újrapozicionálhatják .

(Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről