Egy ukrán céget reklámoztak, amelytől kész esszék rendelhetőek.

A diákok a lehető legritkább esetben szeretnek esszéket írni, hiszen egy jó beadandó elkészítése kifejezetten fáradságos tevékenység. Nagy mennyiségű kutatómunkával utána kell járni a témának, következtetéseket kell levonni a begyűjtött információkból, meg kell határozni a megírandó szöveg pontos jellegét, struktúrába kell szervezni az információkat, majd végül jöhet a szöveg fogalmazása és szerkesztése.

Forrás: Shutterstock

Középiskoláig általában nem kell belehalni az ilyen jellegű dolgozatokba, de a felsőoktatási intézményekben minőség és mennyiség tekintetében is kilőnek az elvárások. Éppen ezért is opportunista vállalkozók olyan cégeket hoztak létre, amelyek megkímélik a diákokat a munkától, megrendelhetik egy ismeretlentől a házi feladatuk elkészítését.

Az olcsó esszék sablonokból készülnek, minimális testre szabással. Emellett opcionálisan kérhető a szolgáltatástól, hogy teljesen egyedi legyen a beadandó szövege, az extra szolgáltatás persze komoly felárral járhat.

A BBC utánajárt az egyik legnagyobb efféle vállalkozásnak, miután felhívták a kiadvány figyelmét arra, hogy az Ukrajnában székelő Edubirdie ismert youtuberek segítségével reklámozza a szolgáltatását. A nyomozás során sokkoló méretű reklámkampányra derült fény: a szolgáltatás bő 250 csatornának fizetett a reklámozásáért, a több száz videó összesített nézettsége pedig elérte a 700 milliót.

Az EduBirdie legfiatalabb youtuber reklámozója csupán 12 éves volt.

A várhatónak megfelelően az Edubirdie szerint teljesen legális üzletet folytat, a youtubereknek pedig semmiféle iránymutatást sem adott, hogy milyen módon állítsák be a szolgáltatását, mit mondjanak róla. Emellett a hivatalos magyarázat szerint a szolgáltatást nem iskolai csalásra találták ki, hanem témák előzetes kutatására, gyakorlatilag kivonatolásra, a segítségével a vásárlók tömör előzetes információkat kaphatnak a dolgozataik megírásához.

Természetesen a diákok nagy bajba kerülhetnek, ha ettől független egy az egyben beadják a kapott szöveget, de az már nem az Edubirdie problémája.

A BBC megkeresésére a Youtube arra jutott, hogy az Edubirdie-t reklámozó videók sértik a videomegosztó szerződési feltételeit, így a szolgáltatást hirdető videók százait törölte.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!