Ez Linus Torvalds véleménye a Microsoftról

2019.10.14. 18:07

Satya Nadella irányítása alatt sokat változott a vállalat.

Linus Torvalds nem feltétlenül a legkellemesebb személyiség, emiatt pedig már több alkalommal is jelentős botrány tört ki körülötte; mostanra gyakorlatilag csak a Linux atyjaként betöltött státusza mentette meg attól, hogy kitegyék a szűrét minden olyan szervezetből, ahonnan fizetést kap a különféle szolgálataiért. Másrészt viszont nem lehet azzal megvádolni, hogy ne mondaná meg őszintén a véleményét, legyen az bármi.

Linus Torvalds véleményt nyilvánít az NVIDIA grafikus meghajtóról még 2012-benForrás: Origo

Néhány nappal ezelőtt a ZDNet egyik újságírója többek közt vele is beszélgetett a Linux Plumbers Conference 2019 fejlesztői eseményen, és kíváncsiságból rákérdezett, hogy mi a véleménye a Microsoftról. Ez különösen azért érdekes, mert a Microsoft az elmúlt években a Linux nagy támogatójává vált, még a Windows 10-en belül is elérhetővé tette a rendszert, plusz általánosságban véve nyitott a használata és a támogatása iránt.

Torvalds elsőként is beismerte, hogy a Microsoft-ellenesség régebben néha vicc, néha pedig komoly vélemény volt. Viszont az elmúlt években rengeteg microsoftos mérnökkel találkozott és beszélgetett különféle konferenciákon, amelyek megpuhították a véleményét a cégről, közel sem látja magának az ördögnek a Microsoftot.

Emellett teljesen alaptalannak tartja a félelmet, hogy a cég képes volna valamilyen módon átvenni az irányítást a Linux kernel fejlesztése felett, ehhez sosem lesz elég erős a közösségen belül.

Torvalds szerint a Microsoftnak megvannak a maga profitközpontú céljai a Linuxszal, azonban ez minden egyes nagyvállalatra igaz, amely hajlandó jelentős erőforrásokat fordítani a rendszer fejlesztésére.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!